Fákat ültetünk a szén-dioxid kvótánkból?

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szerint két hónapon belül befejeződhetnek azok a tárgyalások, amelyek során értékesítenék a Romániának járó szén-dioxid kvótát. „2010 elejéig nem történt semmi, pedig 2008-tól eladhattuk volna. Ezt nem kommentálom. Amikor átvettem a minisztériumot, felvettem a kapcsolatot a gazdasági miniszterrel. Május–júniusra elkészítettük a törvénykeretet, a négy tárcavezetőből álló csoport – környezetvédelmi, gazdasági, külügyi és pénzügyi – tárgyalásokat folytat két japán céggel, s úgy tűnik, Spanyolországból is van érdeklődő. Nehezek ezek a tárgyalások. Sajnos, a piac nincs túl magasan, sok lépést veszítettünk” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, jelenleg Románia mintegy 300 millió egységet értékesíthet, amely a mostani áron megközelítőleg 1,8 milliárd eurót ér, ezt az összeget pedig zöldberuházásokra, akár faültetésre is fordíthatnák. Amennyiben sikerül eladni a karbonrészt, ez azt jelentené, hogy a két ország (Japán és Spanyolország) Románia számlájára szennyezheti a Földet.

Kinek mennyit

2009 végén Koppenhágában megtartott klímavédelmi konferencián heves vitát váltott ki a szén-dioxid kvóta kérdése, a legnagyobb szennyezők – USA, Kína, India, Németország stb. – ugyanis ellenezték alkalmazását és a „másikhoz” kötötték feltételként, hogy saját országuk is vállalja a csökkentés mértékét. Vagyis, hogy X éven belül (pl. 2045-ig) Y szintre csökkentik a káros anyag kibocsátását, míg a fejlődő országok X évig (2045-ig) még növelhetnék a szennyezést, majd utána együttesen, azonos mértékben kell mindenkinek csökkentenie. Először az 1997-es Kiotói Egyezmény szögezte le a szén-dioxid kvóta szükségességét, és vonatkozó megállapodás is született, ezt azonban több nagy szennyező (pl. a legnagyobb, az USA) nem írta alá.

Hogy is működik a biznisz?

A kvóta adásvételének lényege, hogy egy-egy ország vállalása mértékében kap ugyanis kvótát, amit ha teljesít, a maradékot eladhatja azoknak az országoknak, amelyek nem képesek tartani a vállalásaikat, vagyis „bagóznak” a szerződésre, hogy így kerüljenek egyenesbe. Magyarország például szintén Japánnal és Spanyolországgal üzletelt, nekik ugyanis az 1985–87-es szinthez képest kellett volna 2012-ig 6%-kal visszafogniuk magukat, azonban 1990 után sok üzem bezárt, így már most mínusz 26%-nál tartanak. Romániában a számok mások, de az alapötlet ugyanaz.