Ezért van kevés igazolt koronavírus-fertőzés Hargita megyében

Naponta 120 tesztet tudnának elvégezni Hargita megyében, de az indokolt esetek száma ennél jóval alacsonyabb •  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Naponta 120 tesztet tudnának elvégezni Hargita megyében, de az indokolt esetek száma ennél jóval alacsonyabb

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A közhiedelemmel ellentétben nem azért van kevés igazolt koronavírus-fertőzés Hargita megyében, mert elenyésző mennyiségű tesztet végeznek a térségben. A jelenség sokkal inkább a hatóságok eredményes közbenjárásával, a lakosság tudatosságával, illetve a megye sajátos földrajzi és gazdasági jellemzőivel magyarázható.

Iszlai Katalin

2020. április 09., 12:062020. április 09., 12:06

Gyakran hangoztatott felvetéssé vált a lakosság körében, hogy a Hargita megyében igazolt koronavírus-fertőzések alacsony száma azzal magyarázható, hogy nem végeznek elégséges mennyiségű tesztet a térségben. Ez azonban nem így van, sőt, kapacitás lenne több teszt elvégzésére is, de nincs rá szükség, mivel kevés az indokolt eset – szögezte le érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője.

A tesztelés menete

A szakember emlékeztetett, hogy kérésre nem, csak az országos előírások szerint meghatározott, indokolt esetekben végeznek koronavírusteszteket. Ide tartoznak például azok a személyek, akik külföldről érkeztek haza és fertőzésre utaló tüneteik vannak, illetve a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyek közeli hozzátartozói, de utóbbiak is csak akkor, ha tüneteik vannak. Az egészségügyi személyzet tagjait is csak abban az esetben tesztelik, ha fertőzésre utaló tüneteik vannak.

Ebből az is következik, hogy a korábbiakkal ellentétben már nem tesztelnek minden intézményes karanténba helyezett személyt, csak akkor kerül erre sor, ha tüneteik lesznek. Hozzátette,

már nem szükséges Kolozsvárra szállítani a mintákat, mivel a koronavírus-teszteket a megye több pontján is el tudják végezni.

Kevés az indokolt eset

A tesztek elvégzésére alkalmas megyei intézményeknél jelenleg 120 tesztet tudnának elvégezni naponta, ennyire azonban még sohasem volt szükség, hiszen legtöbb 15, de rendszerint tíznél is kevesebb minta érkezik be naponta. Magyarán nagyon kevés az olyan indokolt eset, amikor mintavételre lenne szükség a fent említett előírások szerint. Ez azt is jelenti, hogy minden gyanú esetében néhány óra alatt meg is kapják az eredményt, nincs szükség hosszas várakozásra.

Tar Gyöngyi azt is elárulta:

eddig mintegy 150 Hargita megyei személy esetében végeztek koronavírus-tesztelést, és mindössze négynél mutatták ki a fertőzés, a fennmaradó esetekben negatív eredményt kaptak.

„Nagyon pontos előírások vannak arra vonatkozóan, hogy kiknél kell elvégezni a tesztet, és eddig minden olyan Hargita megyei személyt teszteltünk, aki beletartozik ezekbe a kategóriákba. A tesztek száma azért alacsony, mert a térségben kisebb intenzitással van jelen a betegség.

Idézet
Ha úgy állnának a dolgok, ahogy azt a közhiedelem tartja, azaz nem végeznénk teszteket vagy eltitkolnánk a valós helyzetet, tele lennének a kórházak haldokló betegekkel.

Egyelőre azonban a kórházak szinte üresek, mivel a nem sürgősségi eseteket mind hazaküldtük, hogy felkészüljünk az esetleges fertőzöttek fogadására” – mutatott rá Tar Gyöngyi.

• Infografika: Tóth Szilárd Galéria

• Infografika: Tóth Szilárd

Kedvező körülmények

Az igazgató arról is beszélt, minek köszönhető, hogy a megyében alacsonyabb erősséggel van jelen a fertőzés. Egyrészt a szigorú és átgondolt hatósági intézkedéssekkel magyarázható a jelenség, ide tartoznak például a kisméretű karanténközpontok, amelyekben elkülönítik egymástól a fertőzés-gyanús eseteket, így egymást nem tudják megfertőzni. A rendfenntartó szervek szintén megfeszített munkát végeznek, és számos ellenőrzést tartanak annak érdekében, hogy az intézményes és a lakhelyi elkülönítésben lévők ne hagyhassák el a központokat vagy otthonaikat.

Tar Gyöngyi szerint az is fontos szempont, hogy

a lakosság megértette az otthonmaradás fontosságát, és a tapasztalatok szerint a megyében fokozottan betartják az előírásokat.

Persze akadnak kivételek is, de összességében példaértékű a közösség hozzáállása. Végül, de nem utolsó sorban a megye sajátos földrajzi és gazdasági jellemzői is hozzájárulnak a járvány lassú terjedéséhez. Például

a repterek vagy a nagy forgalmú útszakaszok hiánya ebben az esetben előnyt jelent.

Kedvező továbbá az is, hogy a helybéliek leggyakrabban nem Olaszországban vagy Franciaországban vállaltak külföldi munkát, hanem az északi államokban, amelyekben később robbant ki a járvány, és sokan már ennek bekövetkezte előtt hazatértek.

Nem tudunk őszintén örülni

„Összetett okai vannak és számos tényező járult hozzá ahhoz, hogy Hargita megye kedvező helyzetben van, illetve kemény munka áll mögötte. A lakosság azonban úgy tűnik, nem tud őszintén örülni ennek, összeesküvés elméleteket gyártanak, és az ország más megyéiből is gyanakodva néznek ránk, gondolván, hogy elhallgatjuk az eseteket.

Idézet
Döbbenetes ez a közösségi reakció, bizonyos emberek a jóban is kételkednek, nem tudnak örülni.

Azt, hogy kívülről gyanakodnak, még megértem, viszont amikor a megyében sem azt látom, hogy örömmel fogadják az emberek, hogy viszonylag nyugodtan várhatják az ünnepeket, és itt nincs olyan katasztrofális hangulat, azt már nem tudom megérteni” – nehezményezte az igazgató. 

Elromlott a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság egyik gépe, amellyel koronavírusteszteket tudtak végezni. Egy új készülék 30 ezer euróba kerül, jelenleg ehhez gyűjtenek adományokat – jelentette be csütörtökön közös videóüzenetében Tar Gyöngyi, az igazgatóság vezetője, Krausz Ludovic Tudor laborfőorvos és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Mint fogalmaztak, az elromlott gép megjavítása nem lehetséges, ezért új készülékre van szükség, ennek megvásárlásához várnak segítséget, főként Hargita megyéből. Két cég már felajánlott összesen 13 ezer eurót, így további 17 ezer euróra van szükségük.
Pénzbeli felajánlásaikat a következő bankszámlaszámokon tehetik meg:
Lej: RO79BRDE210SV06542542100 (RON)
Euró: RO79BRDE210SV04149552100 (EUR)
USA-dollár: RO65BRDE210SV00939132100 (USD)
Forint: RO02BRDE210SV06587732100 (HUF)

14 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?

Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?
2025. szeptember 13., szombat

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána

Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána
2025. szeptember 13., szombat

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament

Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament
2025. szeptember 13., szombat

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése

A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése
2025. szeptember 13., szombat

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre

Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre
2025. szeptember 13., szombat

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának

Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának
2025. szeptember 13., szombat

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD
2025. szeptember 13., szombat

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben

Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben
2025. szeptember 13., szombat

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
2025. szeptember 13., szombat

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások

A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások