
A rendezetlen urbanisztikai helyzet miatt törvényesen nem lehet javítani az infrastruktúrán
Fotó: Barabás Ákos
A városi kasszát érintő jelentős bevételkieséssel magyarázza a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a garázsok alatti területek bérleti díjának megemelését. A hivatal sajtóosztálya csütörtökön levélben reagált a Bethlen-negyedi garázstulajdonosok panaszaira, amelyekről szerdán írtunk.
2018. február 25., 10:152018. február 25., 10:15
Egyebek mellett az idéntől mintegy ötven százalékkal megemelt területbérekre, a közvilágítás, illetve kanalizálás hiányára panaszkodtak lapunknak a Bethlen-negyed garázsvárosként ismert területének garázstulajdonosai. Azt sem értették, hogy az új szerződés szerint az általában húsz négyzetméteres garázsuk után miért kell huszonöt négyzetméterre fizetniük területbért, ugyanakkor ez a városrész miért került drágább besorolásba. A garázstulajdonosok egy része február elején panaszlevelet nyújtott be a városházán.
Idén jelentősen csökkent a székelyudvarhelyi önkormányzat bevétele a kormány döntéseinek következtében. „Mint minden családban vagy vállalkozásban, ha nagymértékű bevételkiesés következik be, meg kell keresni azokat a forrásokat, amelyekkel némiképp pótolhatók a veszteségek. A város a továbbiakban is magas szinten biztosítani fogja szolgáltatásait, ugyanakkor számos fejlesztést is szeretne megvalósítani, amihez
– közölte csütörtökön a polgármesteri hivatal sajtóosztálya szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.
Míg a székelyföldi városok többségében idén megnövelték a helyi adókat, a székelyudvarhelyi önkormányzat úgy döntött, hogy
így például a városi piacok, a sportbázisok, a hivatal, valamint a város vagyonával való gazdálkodás terén. Ezen lépések egyike a garázsok alatti területek bérleti díjának emelése is, mivel számos visszajelzés alapján
így terhelik az egyébként is súlyos parkolási gondokat. A polgármesteri hivatal 2004-ben felkért egy helyi céget a garázsok területeinek pontos felmérésére, így a jelenlegi beépített felületek egy szakirányú cég felmérései alapján kerültek nyilvántartásba. Az Általános Városrendezési Terv (PUG), amelyet hosszú idő után múlt év végén fogadott el a városi tanács, több telket, földterületet érintett, amelyek az előző évekhez képest más besorolásba kerültek. Így a szerdai írásunkban szereplő Bara Márton garázsa a B kategóriába sorolható, és bérleti díj fizetésére köteles, melynek értékét a 2017/248-as számú tanácshatározat négyzetméterenként 16,14 lejben határozta meg.
hisz ilyen körülmények között lehetetlen törvényes úton beruházásokat eszközölni, akár világítás, akár kanalizálás vagy egyéb kivitelezés területén – közölte a hivatal. Ami a lakók által benyújtott panaszlevelet illeti, arra a vagyongazdálkodási osztály a törvény által előírt határidőn belül válaszolni fog – ígérik.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
4 hozzászólás