
Nem nagyon titkolóznak a jelszavakkal. Sokan megosztják a legjobb barátaikkal. Illusztráció
Fotó: Pixabay
A tanulók 18 százaléka szerint a szüleik csak azt hiszik, hogy teljes körű tudomásuk van arról, mire használják az internetet, valójában azonban nem tudnak mindent ezzel kapcsolatban. További 13 százalék ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy szüleik majdnem semmit nem tudnak arról, mivel foglalkoznak, amikor rákapcsolódnak a világhálóra – írja az Agerpres hírügynökség a Bűnözést Kutató és Megelőző Intézet felmérésére hivatkozva.
2018. február 24., 13:292018. február 24., 13:29
A Román Rendőr-főkapitányság által szombaton nyilvánosságra hozott tanulmány rávilágít arra, hogy azok a gyerekek, akiket szüleik hagyták, hogy szabadon felfedezzék az internet világát, sokkal gyakrabban váltak az online térben megnyilvánuló zaklatások áldozataivá, mint azok, akik szüleik felügyelete mellett tanultak meg a világhálón tájékozódni.
A megkérdezettek több mint 40 százaléka felelte azt, hogy szabadideje eltöltésében nagy szerepet kap az internetezés, emellett barátaikkal találkoznak, tévéznek vagy sportolnak. A kérdésekre felelő fiatalok 78 százaléka tagja legalább egy közösségi hálónak, és
A válaszadók 38 százaléka vallotta azt, hogy az interneten barátnak titulált személyek felét nem is ismeri.
A tanulmány készítői felhívják a figyelmet, hogy az internetfelhasználó iskoláskorúak zöme nem ismeri az idevágó jogszabályokat, figyelmen kívül hagyja, vagy kis jelentőséget tulajdonít az online térben elkövetett visszaélések pszichológiai és jogi következményeinek.
A megkérdezettek 85,2 százaléka azt nyilatkozta, tisztában van a személyes adatok idegen személyekkel történő megosztásában rejlő veszélyekkel, ugyanakkor
Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha valaki megfenyegetné az interneten, 5,9 százalékuk azt felelte, hogy nem mondaná el senkinek. 10,5 százalék a fenyegetésre fenyegetéssel válaszolna, 49,4 százalék kérné a szülei segítségét, és 57 százalék elmentené az üzeneteket, hogy felhasználhassa azokat bizonyítékként egy büntetőjogi feljelentéshez. A tanulmányból az is kiderül, hogy
A felmérés egy 1370 fős, az ország megyéinek városi és vidéki lakosságát is reprezentáló mintán készült, a megkérdezett tanulók 2–10. osztályosak.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
szóljon hozzá!