
Fotó: CIVEK
Megtartotta éves közgyűlését a Civilek Háromszékért Egyesület, melynek során ismertették az elmúlt év megvalósításait és a jövőt illető terveket.
2010. december 08., 15:092010. december 08., 15:09
2010. december 08., 16:472010. december 08., 16:47
A Civilek Háromszékért Szövetség december 7-én tartotta a 2010-es év közgyűlését, melyen részt vettek a civil szervezet képviselői. A közgyűlés során kiértékelték a 2010-es év tevékenységi és pénzügyi szektorát egyaránt. Az idei programok közül kiemelkedik a Székelyföldi Termék Kiállítás és Vásár, valamint a Sepsi Zöld Út megvalósítása. A legkiemelkedőbb tevékenységek közé sorolható, hogy sor került pályázati képzésekre, civil találkozókra, civil kerekasztalokra, a Székely Kurázsi civil lap 3 számának megjelenésére, petíció benyújtására a Tamási Áron Színházért, kapcsolatépítésre nemzetközi és országos szinten.
Októbertől két új munkatárssal és négy új szervezettel gazdagodott a Civilek Háromszékért Szövetség: a Turulmadár Ifjúsági Iroda, Baranta Egyesület, Életfa Családsegítő Egyesület és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület. A közgyűlés keretein belül a vezetőtanács összetétele a következőképpen alakult: elnök Bereczki Kinga; tagok: Gaál Sándor, Tulit Zsombor, Nemes Előd, Szakács Zoltán, Deák Gyula, Kocsis Zoltán, Furus Levente, illetve Tóth Anna. Az alelnökök megválasztására az első vezetőtanácsi ülésen kerül sor.
A közgyűlésen a jövőt is taglalták, a 2011-es év a tagszervezetek éve lesz, amely a tagszervezetekre való maximális figyelést és fejlesztést jelenti. Ennek szellemében a CIVEK irodavezetője ismertette a jövőre vonatkozó terveket, melyek közül a legfontosabbak a civil napok megszervezése, finanszírozók és civilek találkozója, pályázati képzés, civil katalógus kiadása frissített adatbázissal és más programok. A közgyűlés határozata érelmében a CIVEK megalapítja a Háromszéki Civil Díjat, mely odaítélési kritériumának kidolgozására a közgyűlés az elnökséget bízta meg. A 2010-es év közgyűlése eredményes és tartalmas tanácskozást tükröz, új tagokkal és megújult vezetőtanáccsal gazdagodott a CIVEK, illetve sikeres és kihívásokkal teli új esztendő elé néz egy erőteljes csapatot tudva maga mögött.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!