
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt években átlagosan évi mintegy ezer új daganatos beteg került a sepsiszentgyörgyi kórház nyilvántartásába, a számuk növekszik. Hajdú Károly Adrian, a kórház onkológiai osztályának vezetője sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy idén, az év első tíz hónapjában 1300 onkológiai kezelést és 2700 vizsgálatot végeztek el.
2020. december 02., 09:052020. december 02., 09:05
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója rámutatott, hogy bár a koronavírus elleni küzdelemre kénytelenek voltak nagy hangsúlyt fektetni,
Felidézte: volt olyan időszak, amikor 200 kilométeres körzetben csak a sepsiszentgyörgyi onkológia működött, bár a közösségi médiában megfogalmazódott a vád, hogy „gettóba költöztették” az ellátást.
– mondta az igazgató. Évente mintegy ezer új beteg kerül nyilvántartásba, az elmúlt évben összesen 7000, a betegség különböző stádiumában levő rákos beteg szerepelt a jegyzékekben. Jelenleg mintegy 2700 daganatos beteg van kezelés alatt – részletezte Hajdú Károly Adrian. Mint mondta,
Az orvos arra kéri a a többi szakorvost, az alapellátásban dolgozókat, hogy segítsenek abban, hogy a betegek és a hozzátartozók már az onkológiai diagnózis felállításának pillanatában pontos és részletes tájékoztatást kapjanak.
– részletezte az onkológus.
Tapasztalata szerint, egyre gyakoribb, hogy a betegek már a végső stádiumban jutnak el az onkológiára. Úgy látja, hogy ennek a hátterében a hiányos egészségügyi nevelés áll.
– szögezte le az onkológus.
Az egészségügyi szakemberek arra is kitértek, hogy sok panasz fogalmazódik meg a terápiás döntések kapcsán, ám ezek hátterében mindig a nemzetközi protokoll és az ország törvényei állnak. Az orvos nem térhet el az előírásoktól, mert bírságot kockáztat – pontosított András-Nagy Róbert igazgató.
Mint kifejtették, a tapasztalatok alapján
Az elhalálozási arány a tüdőrák, a melanoma és a szarkómák esetében a legmagasabb, de minden egyedi eset különböző lefolyású.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
1 hozzászólás