
Kezdődhet a pihenés a Tompa Miklós Társulat számára. Archív
A júniusi évadzáró előadásokkal és rendezvényekkel a végéhez érkezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 2016–2017-es színházi idénye. Az évad során a társulat tíz bemutatót tartott.
2017. június 30., 15:102017. június 30., 15:10
2017. június 30., 15:102017. június 30., 15:10
A záruló évad a nézőszám stabilizálásának jegyében zajlott, azaz az utóbbi öt év során felfejlődött nézői érdeklődés fenntartása volt fontos. A számadatok azt bizonyítják, hogy a közönség bizalmát továbbra is élvezi a színház mindkét társulata. A Tompa Miklós Társulat itthon megtartott 150 előadására közel 35 ezer néző váltott jegyet, a tizenhét, idegenben játszott előadást 3715 személy nézte meg. A Liviu Rebreanu Társulat a székhelyen 131 előadást tartott, ezeket közel 25 ezer néző tekintette meg, míg a tizennégy vendégjátéknak 2564 nézője volt. Tehát
Az idegenben játszott előadások többsége fesztiválszereplés volt, mivel az évadban a korábbiakhoz képest sokkal több felkérést kaptak a társulatok. A Liviu Rebreanu Társulat 12, a Tompa Miklós Társulat 16 rangos színházi seregszemlére kapott meghívást vagy nyert beválogatást. A fesztiválokon való megmérettetések jelentős díjakat is eredményeztek, ám a díjazás nélküli fesztiválokon való részvétel is kiemelt rangot jelent. A jövő évadot tekintve a Tompa Miklós Társulat az ősz során Csehországban, majd Szerbiában vendégszerepel.
A rövidre szabott nyári szünetet követően, a tervek szerint már augusztus végétől a színház újabb előadásokkal várja a közönségét.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!