
Archív
Fotó: Tamás Gyopár
A Világszép nádszál című bábelőadással kezdi az évadot a HalVirág Bábszínház. Ígéretüket betartva a gyergyószentmiklósi Bábudvarban havonta két előadást tartanak hétvégenként. Összesen hat produkciót láthat majd a nagyérdemű az évad során. Szombaton délelőtt tíz órától várják a gyerekeket és szüleiket.
2018. szeptember 12., 18:352018. szeptember 12., 18:35
2018. szeptember 12., 18:362018. szeptember 12., 18:36
Noha a Bábudvar a bábos foglalkozásokat követően csendes volt a nyári hónapok alatt, a HalVirág Bábszínház számos helyszínen fellépett. Tusványoson, a Sugásfürdőn megszervezett SicFeszt Családi napján, illetve a Csíkszeredai Városnapokon is megörvendeztette a gyerekeket előadásával, valamint bevezette a kicsiket a bábkészítés rejtelmeibe – számolt be Borsos Virág, a Halvirág Egyesület elnöke, a társulat vezetője.
Szombaton kezdődik tehát a móka paravánon, a jelenlegi három előadás – a Vert visz veretlent, avagy a róka és a farkas barátsága, A Gyilkos-tó legendája és a Világszép nádszál – mellett a Kőleves, a Mi van a ládikóban, illetve a Betlehem csillaga című produkciót is műsorra tűzik – mondta a társulat vezetője.
Hosszú távú terveik között szerepel az is, hogy a Szent Anna legendáját feldolgozzák. Meglepetéssel tele lesz a legújabb előadás – tette hozzá Borsos Virág. Ám addig még számos alkalommal kínálnak szórakozást a kicsiknek kialakított kultúrtérben. Az előadások időpontjáról a bábszínház közösségi oldalán is tájékozódhatnak. Az már bizonyos, hogy szombaton délelőtt tíz órától a Világszép nádszál lesz műsoron.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!