
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Soros ülését tartja Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtök reggel kilenc órától. A napirenden harmincegy pont szerepel.
2017. augusztus 30., 17:382017. augusztus 30., 17:38
2017. augusztus 30., 17:392017. augusztus 30., 17:39
Szó lesz a városi idei költségvetésének módosításáról, illetve a második negyedévi zárszámadás jóváhagyásáról, valamint az Urbana Rt. éves költségvetésének elfogadásáról is. Továbbá idén is napirendre kerül az ingatlanadó csökkentése azok esetében, akik az országos bruttó minimálbérnél kevesebb havi jövedelemmel rendelkeznek, vagy kizárólag szociális segélyből, illetve nyugdíjból élnek.
Több korábbi határozatot is módosítani kívánnak a városatyák, és megvitatják a II. Rákóczi Ferenc utcai vásártér módosított műszaki-gazdasági tervét is. A napirendi pontok szerint három közterületet vesznek majd leltárba, illetve a szociális lakások kiosztásáról is tárgyalnak.
az előterjesztés értelmében a hat helyiséget árverés útján adnák bérbe. Téma lesz még a polgármesteri hivatal szakapparátusának és munkaköri jegyzéknek a jóváhagyása, illetve döntenek a város erdeiből kitermelt faanyag árverésen alkalmazandó kiindulási áráról is.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!