
Közel 2000 aktív óra szolgálatot végzett 2010-ben a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat. Emellett tagjai számos gyermek- és felnőttrendezvényen, civil kezdeményezésen vettek részt, ugyanakkor több tíz kilométernyi turista-útvonalat újítottak fel, illetve kilenc turistaösvénynek szereztek minősítést – számoltak be 2010-es tevékenységükről a hegyimentő szolgálat tagjai.
2011. január 12., 18:292011. január 12., 18:29
2011. január 12., 19:162011. január 12., 19:16
Eredményes évet tud maga mögött a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat – az évértékelő sajtótájékoztatón bemutatott adatok szerint 2010-ben 352 aktív óra téli sípálya-szolgálatot, illetve 1536 óra nyári hegyimentő szolgálatot láttak el. Partnerként összesen 17 gyermekrendezvény és öt felnőtt program lebonyolításában vettek részt; kirándulások, táborok, tájékozódási versenyek mellett a saját szervezésű hegyimentő nyílt napokon csalogatták természetközelbe a gyerekeket – minden rendezvényen a biztonságos hegymászáshoz, túrázáshoz elengedhetetlen ismeretekkel látták el őket.
Az EKE-tábor, a csíksomlyói búcsú, a Gyilkostó Adventure kalandtúra-verseny biztonságos lebonyolításában is részt vállaltak, illetve nem egy alkalommal az ő segítségük járult hozzá a mozgássérültek hegyi kirándulásaihoz. Három alkalommal tettek eleget előadói felkéréseknek, és ugyanennyi a száma gyergyói zöld civil szervezetekkel közösen lefolytatott megmozdulásoknak. Szintén a tavalyi év eredménye 50 kilométernyi turistaösvény, illetve három klasszikus mászóút felújítása is, ugyanakkor a megvalósítások sorát növeli az a kilenc útvonal, ami megkapta a turisztikai minisztérium minősítését. A hegyi turizmus biztonságának növelése érdekében Hargita Megye Tanácsa tavaly egy menedékház létrehozását finanszírozta – a fehérmezői menedékház felépítését a Gyergyói Hegyimentő Szolgálat tagjai végezték el. Szintén a 2010-es év eredményei közé sorolható az, hogy a hegyimentő szolgálat hat tagjának sikerült megszerezni az újraminősítést, így jelenleg 13 fő teljes értékű hegyimentő és két oktató tagja van a csapatnak – tájékoztatott Lukács Lehel, a hegyimentő szolgálat vezetője.
Interneten a turista-útvonalak
Egy 3D-s térkép elkészítése és internetes használatba helyezése is a tavalyi év eredményeit növeli. A Hargita Megye Tanácsának támogatásával a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Tagozata által készített térkép eligazodást biztosít azoknak, akik a Gyergyói-medence turistaútjai közül valamelyiken túrázni szeretnének. A minden információval ellátott útvonalak előzetes tanulmányozása lehetővé teszi, hogy mindenki erőnléte szerint ki tudja választani azt a célpontot, ahová el akar jutni. A térképhez a salvamontgheorgheni.ro oldalról lehet eljutni.
Mentési statisztika
2010-ben 35 mentést végzett a gyergyói csapat, az esetek többségében a hegyekben eltévedt személyeket kutatták fel, de nem kevés azon közbelépések száma, amikor valamilyen testi sérülést szenvedett személy mentéséhez volt szükség segítségükre. A tavalyi év statisztikájában két halálos balesetet jegyeztek. A hegyimentők úgy vélik, a balesetek többsége a nem megfelelő felszerelés miatt következik be, ugyanakkor felhívják a kirándulók figyelmét, hogy szükség esetén vegyék igénybe a telefonos segítségkérést, tárcsázva a 112-es ingyenes segélyhívó számot, illetve a mobil telefonkészülékekről tárcsázható 0SALVAMONT zöldszámot.
A baleset-megelőzésre fókuszálnak
„Idén a baleset-megelőzésre szeretnénk a legnagyobb hangsúlyt fektetni, ezért információs, illetve figyelemfelhívó anyagokkal látjuk el a gyerekeket, turistákat. Ha sikerül az önkormányzatnak információs irodákat nyitni, ezeket is ellátjuk a szükséges szóróanyagokkal. A hegyimentés infrastrukturális fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk idén. Folyamatban van egy eu-s pályázat kivitelezése, járművek beszerzése, hegyimentő bázisok kiépítése Gyilkostó üdülőtelepen, ugyanakkor Marosfőn és Borszéken szeretnénk infrastrukturális fejlesztéseket végezni. Idén is lesznek ifjúsági és felnőtt programjaink, és folytatjuk a jelzésfestést és a mászóutak felújítását is. Terveink között szerepel egy újabb menedékház felállítása a Görgényi-havasokban, a Bucsin és Libán közötti részen” – vázolta az idei terveket Lukács Lehel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!