
Korabeli fotók alapján építik újjá Gál Sándor szülőházát Csíkszentgyörgyön
Fotó: Gábos Albin
Korhű állapotába építik újjá Gál Sándor negyvennyolcas honvédtábornok csíkszentgyörgyi szülőházát. A munkálatokhoz augusztus elején fogtak hozzá, és a tervek szerint legkésőbb jövő tavaszig befejezik. Az emlékházat tájházként és falumúzeumként szeretné működtetni a helyi önkormányzat.
2019. október 13., 09:302019. október 13., 09:30
2019. október 13., 09:562019. október 13., 09:56
„Erkölcsi kötelessége volt a községnek, hogy neves szülöttjének, Gál Sándor honvédtábornoknak emléket állítson, szülőházát emlékházzá alakítsa” – hangsúlyozta György József, Csíkszentgyörgy polgármestere. Az egykori forradalmár 1800-as évek elején épült szülőházának felújítása hosszas történet. Az eredeti helyéről a 2000-es évek elején a községháza mögé költöztette az Alcsíki Kistérségi Társulás, miután megvásárolták az épületet a tulajdonosoktól. A cél az volt, hogy megmentsék a teljes enyészettől.
Fotó: Gábos Albin
Az Európai Unió műemlékvédelmi programjában 2017-ben nyílt lehetőségük pályázni, amely révén sikerült a célra lehívni 1,1 millió eurót.
Fotó: Gábos Albin
A polgármester elmondta, a felújítás tervezésekor régi fényképfelvételeket is figyelembe vett a tervező, aki egyébként úgy ítélte meg, hogy az lesz a legmegfelelőbb, ha a Gál Sándor-házat teljesen lebontják, és az eredeti építőanyagokat felhasználva újra felépítik. Így a ház visszakaphatta boltíves pincéjét is, amelyet nem alakítottak ki akkor,amikor eredeti helyéről a községháza mögötti önkormányzati területre költöztették.
– magyarázta a községvezető. Jelenleg a ház tetőszerkezetén dolgoztak a kivitelező munkatársai,
Fotó: Gábos Albin
A pályázatból a belső korhű berendezését is fedezni tudják. Mint megtudtuk, a Gál Sándor emlékházat tájházként, falumúzeumként működtetné az önkormányzat, a felújítási munkálatok időjárástól függően még idén decemberig, de legkésőbb jövő tavaszig befejeződnek.
A honvéd tábornok mellszobrát a polgármesteri hivatal épülete előtt 2016-ban avatták fel.
Fotó: Gábos Albin
Gál Sándorról
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, 1866. június 17-én vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka volt. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd ezek után a Nápolyi Királyság mellé állt, élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg – olvasható a Wikipédia szabad enciklopédia Gál Sándorról szóló szócikkében.
Fotó: Gábos Albin
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
1 hozzászólás