
Archív
Fotó: Milvus
Érdemes lesz idén is követni a Milvus csoport által az egyik sáromberki gólyafészekbe felszerelt webkamerát. A madarászok hamarosan bekapcsolják a kamerát és előző évekhez hasonlóan egy versenyt is hirdettek az ügyes megfigyelőknek.
2018. március 04., 18:042018. március 04., 18:04
A felhívás így szól: A fészekből még hiányoznak a gólyák. Aki gólyát lát ebben a fészekben az készítsen egy képernyőmentést és küldje el a iulia.vizi@milvus.ro email címre. Az első három beküldő személyt Milvus ajándékcsomaggal díjazzák, ezzel is arra próbálva biztatni mindenkit, hogy figyeljék a gólyakamerát.
A Milvus Egyesület 2010-ben szereltette fel az első webkamerát a sáromberki gólyafészekre, hogy élőben lehessen követni a madarak érkezését, a tojásrakást, a fiókák kikelését. A kamerát többször javítani kellett, de kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan működött.
és egyre többen kapcsolódnak be a nagyvárosokból.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy február 3-án, Sharm el-Sheikh (Egyiptom) mellett azonosítottak egy Milvus szakemberei által korábban meggyűrűzött fehér gólyát (Ciconia ciconia). A madár egy nagy csapatnak volt a tagja, többek közt lengyel és svéd gyűrűs madarak társaságában. Akkor még a haza útból több mint 3000 km volt hátra, előreláthatóan
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.
Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión április 27-e és május 10-e között.
2 hozzászólás