Erdélyi könyvkiadás: lapról lapra nehezebb

Mindennek nőt az ára. Egy kiadónak – mivel egy gazdasági vállalkozás is – alkalmazkodni kell az adott körülményekhez. Kell tudni megélni. A vásárlási kedven is egyértelműen látszik a válság, a könyvek értékesítése jóval kevesebb, sajnos ezt meg kell állapítanunk és eszerint kell cselekedni.” Mint mondta,

A kiadók nyereséget kellene termeljenek, de épp csak fenntartani tudják magukat.

Úgy véli, ez egyértelműen nagy próbatétel minden kiadónak: csökkennek a bevételek, nőnek a költségek. És lesz kiadó, amelyik nem éli túl. „Eddig sem volt a könyv az érdeklődés csúcspontjában, de aki szereti a könyvet, így is, úgy is megveszi, nem gondolkodik.

– magyarázta Demeter László a baróti Tortoma Kiadó és a Vox Cordis Kiadó, valamint a budapesti Heraldika Kiadó vezetője.

„A könyves szakma olyan jelentősen nem járul hozzá az állam költségvetéséhez, hogy indokolt legyen ez a 11 százalék, pláne, ha visszaesik a könyvvásárlás, és kisebb kiadók be is buknak. Mi nem tartunk ott, de érezzük a nehéz helyzetet. Egyébként jó, ha az ember több lábon tud állni, lehet, több forrást tudunk így bevonni”. Úgy véli, az sem mindegy, hogy mit adnak ki. Húsz év után az a tapasztalata, hogy

De a piac eléggé kiszámíthatatlan.

Azt, hogy csappant volna a vásárlási kedv, egyelőre még nem tapasztalta. Kérdésünkre, hogy mekkora példányszámban nyomtatnak ki egy-egy címet, elmesélte, egy-egy történelmi művet, néprajzi munkát például ötszáz példányban, de sok esetben kinyomtatnak száz példányt az adott könyvből, és ha fogy, akkor még százat. „A legtöbb példányunk az ötezer volt – igaz, tizenöt évvel ezelőtt.

A kiadott könyvcímek tekintetében, a Tortománál a tavalyelőtt 36-ot, tavaly 29-et adtak ki – ezzel sikerült feltörekedni az erdélyi magyar könyvkiadók között az első ötbe, ami a kiadott könyvek számát illeti. Idén a nyolcadik könyvcímnél tartanak. A Vox Cordisnál eddig négyet adtak ki idén, a Heraldikánál évi 5-10 könyvet.

Pályázatok nélkül nagyon nehéz lenne

A kiadóvezető úgy véli, az erdélyi források tekintetében a Communitas Alapítvány támogatása nagyon hangsúlyos.

„A mi esetünkben a megyei és városi önkormányzatnál is lehet pályázni sikerrel. A magyarországi forrásoknál pedig a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a legjelentősebb, de volt a Petőfi Irodalmi Ügynökség is, és a Bethlen Gábor Alapnál (BGA) szerényebb összegeket ugyan, de lehetett sikerrel pályázni. Az, hogy

Mi igyekszünk »mindenevők« lenni, mert a fennmaradásnak ez az egyik titka. Támogatások nélkül nehéz fenntartani egy kiadót, de meg kell tenni mindent ahhoz, hogy minél sokszínűbb legyen a tevékenység és minden eszközzel meg kell próbálni eljutni az olvasókhoz. Az reménykeltő, hogy a gyerekek, fiatalok is rendszeres vásárlók a baróti üzletünkben, és ez két vonallal aláhúzza a munkánk fontosságát és motivál.”

Hangsúlyozta, az erdélyi könyvkiadás támogatásfüggő, erről kevés szó esik, mert a nyilvános diskurzusban gyakran azt halljuk, hogy ezek gazdasági társaságok, és el kellene tartaniuk magukat.

A könyvkiadás-kutatással is foglalkozó kiadóvezető elmondta,

„Márpedig ez az ezer az egész világon a könyvkiadásban egy kulcsszám. Úgy hívják angolul, hogy »break-even point«, tehát körülbelül az a példányszám, ahol egy könyvbe fektetett pénz még nem térült meg, de innen kezdene. A romániai könyvkiadásban tehát a 90-es évek végén már megtörtént, hogy ez alá csökkent. Innen már csak támogatással tarthatók fent a könyvkiadók.”

A magyarországi forgalmazás kérdése

De ez anyagilag fenntarthatatlan, mert az az eladásokban – mivelhogy egy kis népesség vagyunk – ez ennek az ezres példányszámnak egy töredékét jelenti.

„Tudjuk, hogy körülbelül egymillióan vagyunk erdélyi magyarok. Az egész erdélyi könyvkiadásra vonatkozik egy nagy probléma, ami úgyszintén a 90-es évek óta többé-kevésbé megoldatlan:

Ugyanez a románok felé is érvényes, megjelent a Cărturești könyveslánc Erdélyben, amely forgalmaz Magyarországról behozott magyar könyveket és egy-két kolozsvári magyar kiadó könyveiből is bizonyos címeket, de ez nagyon kis részét fedi le az egész erdélyi könyvtermésnek.”

A kiadott és eladott példányszámokkal kapcsolatban Gálfalvi Ágnes elmondta, a Covid-járvány ideje alatt 200-300 eladott példányszámról beszéltek, majd egy év múlva ez körülbelül százzal emelkedett.

„Pontos példányszámot nem tudunk, de az viszont megjelenik egy könyvvásári lapnak a felvezetőjében a vásárigazgatótól, hogy készített egy ankétot a jelenlevő könyvkiadókkal, akik

Ez egy nagyon drasztikus esés, tehát 100 és 200 közötti eladott példányszámot jelent. Ha beszorozzuk a borítón levő árnak a felével ezt a számot – mert a többi a kereskedőé –, akkor látható, hogy mennyi egy könyvkiadónak a bevétele.”

„Ez túltermelés. Erdélyben mindenképpen, de Magyarországon is túltermeléssel reagálják le ezt a válságot. Ez nem egy helyes megoldás, mert valamikor azt a rengeteg kiadott könyvet, a raktáron maradt példányok problémáját kezelni kell.”

A Lector Kiadó az utóbbi két évben mikrokiadóvá vált, évente két könyvük jelent meg. 2026-ban viszont öttel számolnak, mert nagyon jó kéziratokat kaptak, amelyeket nem volt szívük visszautasítani.

„Mi nagyon kis kiadó vagyunk, Erdély egyébként a kis kiadók hazája. Az utóbbi időben a közönségnek az olvasási szokásai drasztikusan és nagyon gyorsan változnak. Megjelent egy erős fiatal olvasói réteg, persze nem feltétlenül azt olvassák, amit az erdélyi hagyományos kiadók kiadnak, de olvasnak. Meg kellene szólítani, a kérdés, hogy hogyan lehet őket elérni. Ugyanakkor egy aggasztó tendencia figyelhető meg:

– magyarázta a Lector Kiadó vezetője.

A kialakult válságos helyzet megtorpantotta a piacot

Nagy Péter, a kolozsvári Idea könyvtér és az Exit kiadó vezetője úgy látja, az adóemelés, a kialakult válságos helyzet megtorpantotta a piacot.

„A saját kiadványainkat nem drágítottuk, tehát azt az áfakülönbséget lenyeltük. A legnagyobb gond a perspektíva a hiánya, mert nem látszik, hogy a közeljövőben könnyebb lesz, sőt. De az emberek azért csak vásárolnak könyvet. A könyvvásárok, mint a csíkszeredai, a sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, nagyon fontosak a kiadók életében, és hozzájárulnak ahhoz, hogy valahogy pótolják azt az űrt, amit az év közbeni eladások hiánya okoz. Nekünk valamivel könnyebb a helyzetünk, mert a múlt évhez képest nem volt visszaesés, és ezt az online felületünk beérésének tulajdonítom.” Hozzátette, ezt csak úgy lehetett elérni, hogy

„Közel 47 ezer könyv van a webáruházunkban, és ha kiépítünk egy ügyfélbázist, amelyik meg van elégedve, akkor visszatérnek. A kiadást illetően az az évi 20 cím, amit megjelentetünk, stabil lábakon áll, egy részére megvan a finanszírozás, másik részére pályázunk. Nagyon sok szerző keres meg, hogy akár ő is beszáll, és együtt adjuk ki a könyvet.”

Kiemelte, hogy miután sok munka után – szerkesztő, tördelő, grafikus, korrektor, nyomdász stb. dolgozik rajta – megjelent a könyv, nem szabad hátradőlni, hiszen ekkor kezdődik a könyvnek az élete. A kiadó ilyenkor könyvbemutatókat kell szervezzen,

„A kiadó is is oda kell álljon, de a szerző hozzáállása is sokat számít. Ugyanakkor nagyon meg kell nézni, hogy mekkora példányszámban nyomtatod ki, hogy aztán ne raktárkészlet-dúsítás legyen belőle, hanem eljusson az olvasókhoz. Manapság az átlag 300-400 példány, az ezer más soknak számít. Ez azért is van mert itt Erdélyre szorítkozunk, noha részben most már valamelyest bekapcsolódtunk a magyarországi piacra, de kicsik vagyunk, és Magyarországon óriási a könyvkínálat.”

„Igaz, hogy Erdélyben kisebb az árrés, amivel a könyvesboltok dolgoznak, mert itt 30 és 40 százalék közötti, míg Magyarországon 50 és 60 százalék között van. Ha azt vesszük, hogy egy 100 lejes könyvből 40 százalékot elvisz a könyvesbolt – nekem is van boltom, és tudom, hogy az se sok, mert ott van a házbér, és minimum egy embernek ki kell jöjjön a fizetése, ott van a könyvelő, logisztika stb. És akkor

A másik pszichológiai határ pedig az, hogy mennyiért adhatod a könyvet, amit még meg is vesznek” – magyarázta. Úgy véli, Erdélyben a Communitas Alapítvány támogatása nélkül a könyvkiadás mintegy 70 százalékkal esne vissza.

„Amit mi csinálunk, nem egy kapitalista megközelítés. Én sokszor nem a fejemmel, hanem a szívemmel döntök, és így megyek előre. Mert a régi nagyjainkra visszanézve, Dávid Gyula bácsira, aki 96 évesen még most is aktív, vagy Bálint Laji bácsira, azokra, akik tényleg letettek valamit az asztalra, úgy érzem, hogy van egy kötelességünk, hogy annak a közegnek, amelyik minket kitermelt, tartozunk valamennyivel. És ez a helyes hozzáállás bármihez.

– zárta a beszélgetést Nagy Péter.