
Bőven van még munka a házak körül
Fotó: Tuchiluș Alex
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
2025. július 30., 20:582025. július 30., 20:58
Két hónappal az árvíz után még bőven van munka az érintett háromszéki településeken. A kökösbácsteleki és nagyborsonyói történéseket portálunk is nagy figyelemmel követte: május vége óta a családokat
az itthoni és anyaországi jótékony közösség,
más háromszéki önkormányzatok,
a magyar kormány,
számos segélyszervezet,
a román kormány,
sőt, sőt, a Galac megyei önkormányzat is támogatta.
Beszámoltunk róla, hogy a sok család otthona tönkrement, és hogy legtöbben főként azt szeretnék, hogy javuljon az árvízvédelem, soha többé ne kelljen félni az áradástól. Ezúttal arról kérdeztük a községvezetőket, mire fordították a beérkezett adományokat, milyen a közhangulat a településeken.
Pontosan két hónappal ezelőtt így nézett ki Kökösbácstelek madártávlatból
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagyborosnyóra homok és kavics érkezett nemrég, elsősorban ezekre volt szükség a megrongálódott házak javításához. Az építkezési anyagot a Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó 16 milliós forintos keretből vásárolta meg a szervezettel együttműködő Gyulafehérvári Caritas.
„A családok többsége visszaköltözött az otthonába.
– számolt be Kanyó Antal polgármester, aki úgy érzi, kicsit derűlátóbb most már a lakosság, de még mindig igény van a segítségre. A frissen megválasztott községvezető mindössze 7-8 hónapja töltötte be a tisztséget, amikor bekövetkezett az árvíz. Úgy érzi, megtette a tőle telhetőt, de mindenki számára megterhelő volt ez az időszak.
– mutatott rá Kanyó Antal, aki újra felhívta a vízgazdálkodási hivatal (SGA) figyelmét a problémára, de érdemi előrelépés nem történt.
A Karitász adományát célzottan osztják el, felmérve a károsultak igényeit
Fotó: Tuchiluș Alex
Tăraș Silviu polgármester szerint Kökösbácsteleken a helyreállítás során jelenleg két főbb probléma megoldásán dolgoznak. A román kormány 160 ezer lejt utalt ki szúnyogirtásra, amely háromszori kezelést tesz lehetővé 400 hektár külterületen és 50 hektár belterületen. Ebből eddig egy kezelést el is végeztek, kettő még hátravan. Ezenkívül
A helyreállítás több százezer lejbe fog kerülni, ráadásul ha újra kell ásni, akkor tulajdonképpen az egész csatornázás elölről kezdődik.
A Karitásztól érkező adományt Kökösbácsteleken is célzottan használják fel, jelenleg főként idős és egyedül élő személyek megsegítésére koncentrálnak. A polgármester szerint
„Ha pénzt vagy építőanyagot adnánk ezeknek az embereknek, az nem lenne igazi segítség. Nem tudnák megoldani a munkát, nem találnának mesterembert hozzá. Így viszont a legösszetettebb segítséget kapták” – magyarázta az elöljáró, aki szerint a szervezet profi munkájának köszönhető mindez.
Július elején sok nagyborosnyói ház tulajdonosa még takarította az iszapot
Fotó: Tuchiluș Alex
Tăraș Silviu szerint nem minden kökösbácsteleki lakónak nyújt vigaszt az adomány, még akkor sem, ha jelentősebb támogatásokhoz jutottak, mint a 2018-as árvíz idején.
„Én a múlt héten is írtam egy átiratot a vízügyi igazgatóságnak, emlékeztettem őket a kérésünkre, és megkértem, hogy mondják el azt is, hogy milyen szakaszába érkezett a gátaknak a helyreállítása.
– számolt be.
Úgy véli, hogy a napokban történt Neamț és Suceava megyei árvizek is igazolták, mennyire fontosak lennének a katasztrófamegelőzési intézkedések. Nicușor Dan államfő kökösbácsteleki látogatásakor is említette, illetve a mostani áradások kapcsán is leszögezte:
„Ez jól hangzik, reméljük, hogy a kormány ki tudja találni, honnan lesz erre pénz. Egy országos költségvetés összetett, és hogyha az a prioritás, hogy az emberek életét és javait megmentsük, meg lehet tenni” – húzta alá Kökös polgármestere.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!