Hirdetés
Hirdetés

Építőanyag és szorgos kezek jelentik az igazi segítséget árvíz után Háromszéken

Bőven van még munka a házak körül •  Fotó: Tuchiluș Alex

Bőven van még munka a házak körül

Fotó: Tuchiluș Alex

Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.

Farkas Orsolya

2025. július 30., 20:582025. július 30., 20:58

Két hónappal az árvíz után még bőven van munka az érintett háromszéki településeken. A kökösbácsteleki és nagyborsonyói történéseket portálunk is nagy figyelemmel követte: május vége óta a családokat

  • az itthoni és anyaországi jótékony közösség,

  • más háromszéki önkormányzatok,

  • a magyar kormány,

  • számos segélyszervezet,

  • a román kormány,

  • sőt, sőt, a Galac megyei önkormányzat is támogatta.

Beszámoltunk róla, hogy a sok család otthona tönkrement, és hogy legtöbben főként azt szeretnék, hogy javuljon az árvízvédelem, soha többé ne kelljen félni az áradástól. Ezúttal arról kérdeztük a községvezetőket, mire fordították a beérkezett adományokat, milyen a közhangulat a településeken.

Pontosan két hónappal ezelőtt így nézett ki Kökösbácstelek madártávlatból •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Pontosan két hónappal ezelőtt így nézett ki Kökösbácstelek madártávlatból

Fotó: Tuchiluș Alex

Árvíz után építkeznek

Nagyborosnyóra homok és kavics érkezett nemrég, elsősorban ezekre volt szükség a megrongálódott házak javításához. Az építkezési anyagot a Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó 16 milliós forintos keretből vásárolta meg a szervezettel együttműködő Gyulafehérvári Caritas.

A szúnyogirtás megtörtént, a károk kijavításán pedig folyamatosan dolgoznak a helyiek.

„A családok többsége visszaköltözött az otthonába.

Idézet
Egy ház van, amelyiket le kellett bontani”

– számolt be Kanyó Antal polgármester, aki úgy érzi, kicsit derűlátóbb most már a lakosság, de még mindig igény van a segítségre. A frissen megválasztott községvezető mindössze 7-8 hónapja töltötte be a tisztséget, amikor bekövetkezett az árvíz. Úgy érzi, megtette a tőle telhetőt, de mindenki számára megterhelő volt ez az időszak.

Idézet
A legfontosabb, hogy ne ismétlődjön meg. Sajnos az árkok, a medrek most is ugyanolyanok, mint eddig. Ha jön egy nagyobb, tartós esőzés, újra bekövetkezik baj”

– mutatott rá Kanyó Antal, aki újra felhívta a vízgazdálkodási hivatal (SGA) figyelmét a problémára, de érdemi előrelépés nem történt.

A Karitász adományát célzottan osztják el, felmérve a károsultak igényeit •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Karitász adományát célzottan osztják el, felmérve a károsultak igényeit

Fotó: Tuchiluș Alex

Kiemelt segítség az időseknek

Tăraș Silviu polgármester szerint Kökösbácsteleken a helyreállítás során jelenleg két főbb probléma megoldásán dolgoznak. A román kormány 160 ezer lejt utalt ki szúnyogirtásra, amely háromszori kezelést tesz lehetővé 400 hektár külterületen és 50 hektár belterületen. Ebből eddig egy kezelést el is végeztek, kettő még hátravan. Ezenkívül

várják a pénzt a kormánytól a helyreállítási munkálatokra, ugyanis az áradás súlyosan érintette a csatornázási munkálatokat és az úthálózatot is, amely épp átadás előtt állt, amikor a víz több méter magasan elárasztotta.

A helyreállítás több százezer lejbe fog kerülni, ráadásul ha újra kell ásni, akkor tulajdonképpen az egész csatornázás elölről kezdődik.

A Karitásztól érkező adományt Kökösbácsteleken is célzottan használják fel, jelenleg főként idős és egyedül élő személyek megsegítésére koncentrálnak. A polgármester szerint

kilenc olyan háztartás van, ahová nem csak építkezési anyagot szállítottak, hanem a segélyszervezet munkatársai építkezési céget hívtak, hogy a konkrét munkálatokat is elvégezze.

„Ha pénzt vagy építőanyagot adnánk ezeknek az embereknek, az nem lenne igazi segítség. Nem tudnák megoldani a munkát, nem találnának mesterembert hozzá. Így viszont a legösszetettebb segítséget kapták” – magyarázta az elöljáró, aki szerint a szervezet profi munkájának köszönhető mindez.

Július elején sok nagyborosnyói ház tulajdonosa még takarította az iszapot •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Július elején sok nagyborosnyói ház tulajdonosa még takarította az iszapot

Fotó: Tuchiluș Alex

Az emberek jóléte a tét

Tăraș Silviu szerint nem minden kökösbácsteleki lakónak nyújt vigaszt az adomány, még akkor sem, ha jelentősebb támogatásokhoz jutottak, mint a 2018-as árvíz idején.

A lakók többsége főként azt szeretné, ha megerősítenék a gátakat.

„Én a múlt héten is írtam egy átiratot a vízügyi igazgatóságnak, emlékeztettem őket a kérésünkre, és megkértem, hogy mondják el azt is, hogy milyen szakaszába érkezett a gátaknak a helyreállítása.

Idézet
Eddig csak az első beavatkozás történt meg, vagyis kijavították, ahol elszakadt. Két nap alatt ennyi pénz volt, ennyit dolgoztak”

– számolt be.

Hirdetés

Úgy véli, hogy a napokban történt Neamț és Suceava megyei árvizek is igazolták, mennyire fontosak lennének a katasztrófamegelőzési intézkedések. Nicușor Dan államfő kökösbácsteleki látogatásakor is említette, illetve a mostani áradások kapcsán is leszögezte:

az országban meg kell erősíteni a természeti katasztrófák elleni védelmi infrastruktúrát.

„Ez jól hangzik, reméljük, hogy a kormány ki tudja találni, honnan lesz erre pénz. Egy országos költségvetés összetett, és hogyha az a prioritás, hogy az emberek életét és javait megmentsük, meg lehet tenni” – húzta alá Kökös polgármestere.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés