
Fotó: Dimény-Haszmann Árpád
Retróautó-kiállítással egybekötött emlékünnepséget rendeznek szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának 50. évfordulója alkalmából az intézmény udvarán.
2023. május 18., 10:452023. május 18., 10:45
2023. május 18., 10:512023. május 18., 10:51
A Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar délután három órai nyitókoncertjét fél óra múlva köszöntők, ünnepi beszédek követik. Aztán Virág Ágota Okkal teremtve című szabadtéri fotókiállítását nyitja meg Kátai Jocó fotóművész és Dimény H. Árpád költő, majd a baróti Bujka Énekegyüttes és a kézdivásárhelyi Finom zenekar népzenekoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, illetve fellép a Kocsis Hunor és Fákó Alpár által irányított csernátoni Szakajtó gyermek-néptáncegyüttes is.
A továbbiakban Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus megnyitja a bútorfestő, nemezelő és tojásíró szakkörök kiállítását, az emlékünnepség pedig a Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar zárókoncertjével ér véget.
A Retromobil Club Románia Kovászna megyei fiókja által szervezett retró piknik résztvevői 13 órakor gyülekeznek a múzeumudvaron, ahol a közönség 19 óráig megcsodálhatja az ország minden tájáról érkező régi autókat. Az említettek mellett az érdeklődők mindvégig kézműves műhelyekben alkothatnak.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!