Hirdetés
Hirdetés

Először tartottak karácsonyi vásárt Uzonban

A versenybe benevezett méhészek díjazása - szép tarka kaptárakat is kaptak •  Fotó: Bodor Tünde

A versenybe benevezett méhészek díjazása - szép tarka kaptárakat is kaptak

Fotó: Bodor Tünde

Nem a külsőségek jelentik a közeledő ünnep lényegét, de a sok szép portéka, amelyből szívbéli ajándék válhat, a zeneszó, a sok ismerőssel való találkozás is hozzásegít átélni annak hangulatát – ennek jegyében szervezett az uzoni önkormányzat szombaton kézműves karácsonyi vásárt a polgármesteri hivatal előtti parkban. Ekkor teremtettek alkalmat arra is, hogy a közösség kiválóan teljesítő tagjai közül néhánynak kifejezzék elismerésüket.

Bodor Tünde

2023. december 10., 12:542023. december 10., 12:54

Bordás Enikő polgármester köszöntötte a megjelenteket, illetve a támogatókat, hiszen a községben megtelepedett nagyvállalat anyagi támogatása sokat nyomott a latban, a megszorításokat előíró kormányrendelet miatt ugyanis az önkormányzat nem költhetett a szervezésre.

Hirdetés

Ugyancsak a támogató nagyvállalat hirdetett korábban a község méhészei számára egy mézversenyt, ennek díjátadójára is a karácsonyi vásár megnyitóján került sor.

Mintegy húsz méhészt szólítottak meg a szervezők, végül tizenhárom beküldött mintát kellett elbíráltatni a Bukaresti Méhészeti Kutatóintézetben, ahol laborvizsgálaton estek át a különböző mézek.

Sok szép kézműves portéka készül a községben •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Sok szép kézműves portéka készül a községben

Fotó: Bodor Tünde

Az intézet képviselője, Colța Teodora laborvezető a rendezvényen elmondta, hogy egy hárs-, egy repce- és havasi mézet találtak kiváló minőségűnek, illetve egyik mézharmat-minta is elismerést érdemelt, de díjat adtak át a legszorgalmasabb, azaz legtöbb méhcsaláddal rendelkező méhésznek is: az uzoni Kádár László és Benedek Csaba, a szentivánlaborfalvi Kóródi Mihály és a lisznyói Dorin Gheorghiță tarkára festett kaptárokkal és mézolvasztó berendezésekkel térhetett haza.

Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola büszkeségeit, a sportban, tantárgy- vagy más versenyeken kiválóan szereplő diákokat is díjazták ez alkalommal, szintén a támogató nagyvállalat jóvoltából, amelynek igazgatója személyesen adta át a jutalmakat (sportfelszerelést és e-bookot):

Kolozsi Kristóf tetratlonban jeleskedett, a jelenleg ötödikes szentivánlaborfalvi Göndör Nándor versmondása és tanulmányi eredményei is kimagaslóak, a hetedikes Despa Dorka Zselyke és Márk Attila szintén több versenyen ért el jó eredményeket, Attilának pedig az önkéntes munkáját is elismerték az átadott díjjal.

Az Atlantisz fúvószenekarnak minden alkalomra van megfelelő repertoárja •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Az Atlantisz fúvószenekarnak minden alkalomra van megfelelő repertoárja

Fotó: Bodor Tünde

Az uzoni önkormányzat nevében Bordás Enikő polgármester is diplomát adott át, és a diákok megkapták a község frissen megjelent, szép kivitelezésű monográfiáját is.

A szombati rendezvényen fellépett az uzoni Atlantisz fúvószenekar, a református dalárda, zenés-verses műsort mutattak be a helybéli óvódások és iskolások, végül a vásárt a baróti Kájoni Consort koncertje zárta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.

Kövér László: egy magyar nemzet van
Kövér László: egy magyar nemzet van
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

2026. március 20., péntek

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése

Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája

Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája
2026. március 20., péntek

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget

A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget
Hirdetés