
A tárolókat még nem használják, de nyáron már lehet bennük helyet igényelni
Fotó: Veres Nándor
Szabályzatot dolgoz ki a csíkszeredai polgármesteri hivatal az önkormányzat által a lakótelepi felújítás során építtetett kerékpártárolók működtetésére. A tavaly elkészült tárolókat újabbak követik majd a város más részein is.
2022. június 06., 09:032022. június 06., 09:03
Tizenegy zárható, faburkolatú kerékpártároló készült el Csíkszeredában az Octvaian Goga sétány tavaly befejeződött felújítása során, ezeket azonban még semmire sem használják, üresen állnak.
Az új tárolók működtetése érdekében szabályzat készül – tájékoztatott érdeklődésünkre Bors Béla. Csíkszereda alpolgármestere úgy számol, hogy
Hozzátette, több lakószövetséget is megkerestek, de egyelőre nincs részükről hajlandóság erre, mert tehernek érzik. Ezért kezdetben a város fogja működtetni a tárolókat az Octavian Goga sétányon.
Fotó: Veres Nándor
A tárolókat használó igénylőkkel, akiknek az adott lakóövezetben kell lakniuk, éves bérleti szerződéseket szeretne kötni a városháza, de ebben az évben ez csak néhány hónapot jelent majd.
– vázolta az elöljáró.
A szabályzat arra is kitér majd, hogy egy családból legtöbb 3 bicikli tartható a tárolókban, differenciált tarifával – a második és harmadik kétkerekűre kevesebb lesz a bérleti díj.
Fotó: Veres Nándor
– pontosított az alpolgármester. Az igénylők a szerződés aláírása után kulcsot kapnak a tárolóhoz, az ott tárolt biciklikért, a zárva tartásért mindenki maga felel majd – ha valaki még nagyobb biztonságot szeretne, bent a kampókhoz rögzítheti kerékpárját.
Bors Béla azt is elmondta kérdésünkre, hogy ezekben a tárolókban motorkerékpárok tárolására nincs lehetőség, az igénylőket pedig várhatóan augusztustól tudják fogadni.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!