
Szélsőséges, nacionalista tüntetők a tavalyi Tusványoson. Idén megismétlődik?
Fotó: Pinti Attila
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
2026. július 23., 10:152026. július 23., 10:15
Mint írják, a szélsőségesség hátterében
a demokratikus képviselet válsága,
az egyenlőtlenségek,
az intézményekkel szembeni bizalmatlanság,
valamint, hogy az európai projekt „az adminisztráció nyelvén beszél az érzelmek korában”
– állhatnak az Agerpres szemléje szerint.
A dokumentum szerint a romániaiak többsége támogatja az Európai Uniót, de ez a támogatás pragmatikus és feltételekhez kötött: inkább „számításon, mint meggyőződésen” alapul, ezért
A jelentés hangsúlyozza, hogy a nemzeti és az európai identitás nem egymással versengő, hanem egymást kiegészítő kötődések, a közöttük kialakult feszültséget pedig politikai szereplők gerjesztik.
A szerzők szerint a radikalizmusra nem annak jelentéktelenként való kezelése vagy démonizálása a megfelelő válasz, hanem a jó kormányzás, az egyenlőtlenségek csökkentése, az állampolgári és történelmi oktatás fejlesztése, a demokratikus értékeken alapuló hazafiság erősítése és az információs tér védelme.
A demokrácia védelme megköveteli a határozott fellépést az ellenséges befolyásolási műveletekkel szemben, ugyanakkor azonban nyitottnak kell maradni azok felé az állampolgárok felé, akiket ezek az eszmék megszólítottak – olvasható a dokumentumban.
A jelentés szerint a román nemzeti sajátosságok és az európai elkötelezettség kölcsönösen erősítik egymást. Végső soron nem a nemzeti és az európai identitás közötti választás a tét, hanem az, hogy a demokrácia képes-e összehangolni a kettőt.
– áll a jelentésben.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
A beltéri falfestés végeredményét, noha maga a feladat egyszerűnek tűnhet, számos apró részlet alakítja ki.
A legfelsőbb bíróság várhatóan csütörtökön dönt abban a perben, amelyet maga indított a kormánnyal és a pénzügyminisztériummal szemben a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban, és első fokon meg is nyert.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
szóljon hozzá!