Minél több zöldhulladékot gyűjtenek külön, annál kevesebb kerül a lerakókhoz. Látvány szempontjából sem mindegy. Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
A zöldhulladék különgyűjtésének elindítása után, már az első alkalommal száz tonnányit szállított el a csíkszeredai családi házaktól az Eco-Csík Kft. Egyelőre havonta egyszer gyűjtik be a zsákokat, lakossági panaszok szerint azonban ez nem elegendő.
2018. november 12., 17:272018. november 12., 17:27
Csíkszeredában 4200, zöldhulladéknak való zsákot osztottak ki október folyamán a magánházak tulajdonosainak – számolt be Pál Tamás, a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft. igazgatója. Mint mondta, az volt az elképzelésük, hogy ezeket a zsákokat havonta egyszer, minden hónap első csütörtökén megtöltve elszállítják.
Egyesek azt kifogásolták, hogy a cég nem szállította el sem november elsején, sem rá egy hétre a kapu elé kihelyezett zöldhulladékot. Más pedig azt nehezményezte, hogy nem kaptak zsákokat sem a szelektív hulladéknak, sem a zöldhulladéknak.
– felelte a fenti jelzésre Pál Tamás. Azzal kapcsolatban, hogy nem szállították el időben a zöldhulladékot, kifejtette, nagy mennyiség gyűlt össze, és valóban nem tudták mindenhonnan egy nap alatt elvinni a zsákokat, viszont később visszatértek és begyűjtötték a fennmaradtakat.
Mint megtudtuk, figyelembe véve az igényeket, jövőtől úgy tervezik, hogy nagyobb gyakorisággal szállítják el a zöldhulladékot, várhatóan ugyanazokon a napokon, mint a háztartási szemetet.
ezért arra kérik a lakosságot, hogy az említett időpontra helyezzék azokat a kapuk elé, és ne tegyék vissza kapun belülre, ha esetleg nem vitte volna el azonnal a cég. Később ugyanis mindenképpen visszatérnek és elviszik. Elsőre egyébként száz tonnányi fanyesedéket, faleveleket és egyéb zöldhulladékot gyűjtött be a cég a csíkszeredai magánházaktól.
A holokauszt székelyudvarhelyi áldozataira emlékeztek elhurcolásuk nyolcvanadik évfordulóján.
Már zengtünk egy ódát múltkori eszmefuttatásunkban a flekkenről, főként annak gyökerei, eredeti elkészítési módja után kutakodva, most azt nézzük meg, hogy a múlt század első felében milyen szerepet töltött be a székelyföldi vendéglátásban.
Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Május 1-jén rajtolt, és vasárnapig tart az első Székelyföldi Alkotók Tábora, amelyhez a csíkszentsimoni gyermekotthon biztosít helyszínt. A cél két harangláb kifaragása, az egyik az anyaországba kerül, a másik helyben marad.
Első alkalommal rendeznek hagyományos, régi időket idéző nagyvásárt a Farkaslaka községhez tartozó Kalonda-tetőn május 11–12-én. A családbarát rendezvény célja összehozni az embereket, családokat, az árusokat és a vásárlókat.
Hosszú évek után végre elkezdődhet az orvosi lakás felújítása Vargyas községben. A polgármester április utolsó napján jelentette be a jó hírt: az építési engedélyt megkapták, a következőkben kivitelezőt keresnek.
Kávézós, teraszos, zenés hangulat uralkodott Marosvásárhely központjában, ahol a résztvevők megmutatták: remekül lehet a város épületei között is majálisozni, belakva a tereket, a járdát, az utcát.
Műsorra tűzi János vitéz című előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Petőfi Sándor műve alapján készült táncjátékot Csíkszeredában lehet majd megtekinteni május 7-én, kedden 18 órától.
A puszpáng vagy bukszus tömör bokor, amely leginkább bőrszerű, örökzöld leveleivel díszít, és vidékünkön is közkedvelt. Néhány éve több helyen is megfigyelhető, hogy rossz állapotba kerültek a bukszus sövények és díszbokrok.
2 hozzászólás