
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) honlapján közleményben hívták fel az érintettek figyelmét, hogy keddtől elindították a gázolajár-támogatás kifizetését a tavalyi harmadik negyedévre (július 1. és szeptember 30. közötti időszakra) vonatkozóan.
2018. február 20., 17:452018. február 20., 17:45
Országos szinten az említett időszakra
Az említett üzemanyag-mennyiséget elsősorban a növénytermesztésben használták el – közel 73 millió litert –, míg mindössze négymillió liter után kértek támogatást az állattenyésztők. A tájékoztató anyagban leszögezik azt is, hogy
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal vetélkedőt, már lehet szavazni a kiválasztott 14 dalra. Október végén derül ki, hogy melyik lesz a közönségkedvenc.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
Elérte Székelyföldet is a nyugatról érkező hidegfront, de a Csíki-medencéből még nem tudta „kiseperni” a levegőt. Székelyföld-szerte Csíkszeredában volt a legmelegebb szombatra virradóan.
szóljon hozzá!