
Tágas, korszerű polgármesteri hivatalban fogadhatják a lakókat Kányádban
Fotó: Csató Andrea
Vadonatúj ingatlanban folytathatják a munkát a kányádi polgármesteri hivatal dolgozói. A községháza a település határában kapott helyet, ráadásul még egy kisebb focipályát is kialakítottak a létesítmény szomszédságában.
2025. március 21., 15:042025. március 21., 15:04
Leromlott állapotban volt, nem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak, ráadásul a beosztása és mérete sem volt praktikus a kányádi községházának– ezért döntött úgy a vezetőség, hogy új, a célnak megfelelő ingatlant építenek.
A projekt megvalósításához nemcsak külsős forrásra, de viszonylag nagy méretű területre is szüksége volt a helyi önkormányzatnak, amellyel néhány éve még nem rendelkezett. György Sándor polgármester a Székelyhonnak kifejtette,
Az említett terület be volt bokrosodva, benőtte a gaz, hiszen eredeti tulajdonosa elhunyt, az örökös pedig Magyarországon élt, így kevésbé volt lehetősége rendben tartani. Az örökössel sikerült megegyeznie az önkormányzatnak, így megvásárolhatták a területet.
Fotó: Csató Andrea
Először egy kisebb méretű műfüves futballpályát építettek oda, majd mintegy hárommillió lejes támogatást kaptak a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) pályázva, így kis időre ugyan, de elhárultak a beruházást hátráltató problémák. Sokáig azonban nem örülhettek, hiszen hamar
A vezetőség számára elsősorban az volt a cél, hogy egy praktikus és rangjához méltó épületet hozzanak létre. Pereskedés is lett az ügyből a tervező és megrendelő között, de sikerült elérni, hogy a módosítások alapján kezdődjön el a munka.
A kivitelezés idejére gyakorlatilag kétszeresére nőtt a beruházás értéke az építkezési anyagárak emelkedése miatt. Szerencsére a fejlesztési minisztériumban megértették a helyzetet, és további anyagiakat rendeltek a megvalósításhoz.
A hivatali dolgozók tavaly ősszel költözhettek át új székhelyükre, ám akkor még csak ideiglenes megoldás volt az áramszolgáltatásra, és a területrendezés sem történt meg. Mostanra viszont láthatóan jó irányba alakult a helyzet, hiszen a sár helyett térkövezett udvar fogadott minket.
Fotó: Csató Andrea
A tágas és korszerű épületbe lépve otthonos, praktikus irodák fogadtak. Sikerült elkülöníteni az intézmény különböző osztályait is.
Ha valaki „eltévedne” az épületben, akkor a kihelyezett táblákat követve biztosan megtalálja úti célját. György Sándor is megerősítette a Székelyhonnak, hogy mostanra sikerült megoldani a problémák többségét, csak apróbb tennivalók maradtak hátra.
Fotó: Csató Andrea
Egyébként a korábbi, több mint száz éve épült községházán energetikai felújítást végeznek (ugyancsak pályázati pénzből), illetve a szülők és az iskola kérésére napközit hoznak ott létre.

Napközivé alakítják át a kányádi polgármesteri hivatal régi épületét, miután az intézmény új székhelyet kapott. Már a munkálatok elején bonyodalmakba ütköztek, hiszen kiderült, hogy a vártnál rosszabb állapotban vannak a falak.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!