Boldogan bontották ki az adományba kapott iskolatáskák tartalmát. Megkezdődött az újabb tanév, hasznát veszik a tanszereknek
Fotó: Sándor Csilla
Nagyon sok tanszer érkezett a Csíki Hírlap jótékonysági felhívására, amelyeket több mint negyven iskolás részére osztottak szét kollégáink. Mivel az akció lezárta után is érkeztek, érkeznek adományok, azokat különböző iskolák, illetve további nehéz sorban élő családok kapják meg.
A Csíki Hírlap a Juventutti Alapítvánnyal, valamint a Zenit Plusz Kft.-vel közösen tanszergyűjtő akciót hirdetett néhány hete, a felhívásra rengeteg táskát, füzetet, különböző írószereket és egyéb iskolai eszközöket adományoztak, többségében újakat.
Az összegyűlt adományokból múlt héten több mint negyven gyermek számára készítettek kollégáink csomagot, figyelembe véve, hogy ki hányadik osztályt kezd. Emellett arra is kiterjedt a figyelem, hogy a kislányok hozzájuk illő tolltartót, táskát kapjanak, a kisfiúk pedig „pasist”. A rászoruló családok listáját a tavalyi, hasonló akció során az érintett családok szomszédainak, ismerőseinek jelzésére állították össze a Csíki Hírlapnál. Ugyanakkor a Juventutti Alapítvány, valamint a Gyulafehérvári Caritas által azonosított szegény családokat is feljegyezték a listára, és figyelembe vették a különböző iskolák által jelzett nehéz sorsú gyermekek jegyzékét is. A múlt hét folyamán ezekről a listákról tizenhat család több mint negyven gyermekének sikerült összepakolni a tanszereket, és többségükhöz munkatársaink el is juttatták ezeket.
Fotó: Sándor Csilla
Csíkszeredában elsőként egy, a Gyermek sétányban élő családhoz vitték kollégáink az adományt, akik egy meglehetősen szűk lakrészen élik mindennapjaikat. Éppen a látogatás előtt ébredt meg az idén első osztályt kezdő kisfiú, aki halkan és szégyenlősen köszönte meg a tanszerekkel megpakolt táskát, érdeklődését hamar felkeltette a vízfesték és a színes ceruzák. A szülők nehéz helyzetben élnek, az édesanyja álláskereső, az édesapának sincs még stabil munkahelye.
– mondta az édesanya. Utánuk a Tudor Vladimirescu utcában egy háromgyermekes családhoz mentek ki munkatársaink. A Kiss házaspár örömmel fogadta a tanszereket, akárcsak Virág, a hatodikos kislányuk, aki a József Attila Általános Iskolába jár, illetve Kincső, a negyedikes kislányuk is, aki a Nagy István Művészeti Középiskolában tanul.
Édesapjuk gyermeknevelésin van másfél éves kisfiúkkal, Magorral, az édesanya pedig házi gondozója Virágnak, mivel a kislány hiperaktív.
Fotó: Sándor Csilla
A csíkszeredai Szentlélek utcában egy hétgyermekes családhoz tértek be kollégáink az adománnyal, ahol a Nyírő család nagymamája nyitott ajtót. Az iskolatáskákat, a benne lévő füzetekkel és egyéb tanszerekkel együtt az udvaron kapták meg az iskoláskorú gyermekek, három fiú és egy lány. Apjuk fogyatékkal élő, nagymamájuk pedig beteg. Állatokat is tartanak, viszont nagy szegénységben élnek. Három gyermek a József Attila Általános Iskolába jár, a nagyobbik fiúk pedig az oklándi gyermekelhelyező központból került haza, a tanévet kilencedik osztályban a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskolában kezdi. A gyermekek a táskákból minden egyes darabot kivettek és megvizsgáltak,
A Barompiac utca volta a következő állomás, ahol szintén egy sokgyermekes család kapott adományt. Itt három család tizenöt gyermeke él egy udvaron, de ahogyan a Karácson nagymama fogalmazott, a
A kicsik szégyenlősen jöttek ki a házból, majd izgatottan vitték be a táskákat, hogy meglessék azok tartalmát. Kiderült, hogy a szülők alkalmi munkákból élnek, és állatokat is tartanak. „Még nem vásároltuk meg a tanszereket, így nagy segítség számunkra ez” – hálálkodott.
Lapunk munkatársai örömmel állították össze a tanszercsomagokat a szerkesztőségben
Fotó: Tamás Attila
A Rét utcában hat fiút és egy lányt nevel a Szabó család. Az édesanya elmondta, noha már vásárolt tanszereket, pluszba soha nincsen. A gyermekek közül a kisebbek a csíktaplocai Xantus János Általános Iskolába járnak, a nagyobbak közül egy a Székely Károly Szakközépiskola, testvérük pedig a Venczel József Szakközépiskola diákja. Egyetlen kislányuknak pont egy tolltartóra volt szüksége, amelyet az adományban kapott táskából halászott elő a többi tanszer közül, de az új táskának is nagyon örvendett, azonnal fel is vette a hátára. Az édesanya elmesélte, hogy gyermekei mindig segítenek nyáron a mezőgazdasági munkákban, segítenek pityókát szedni, az így megkeresett pénzeket pedig magukra költhetik. Az édesapa egy hulladékgazdálkodási cégnél dolgozik.
Csíkjenőfalván egy második és egy negyedik osztályos gyerekhez látogattak el kollégáink. A Gegő család házába lépve világossá vált, hogy szerény körülmények között élnek. Az édesapa napszámosként dolgozik, az édesanya pedig a háztartást vezeti. A két kisgyerek érkezésünkre kisietett a szobából, kíváncsian méregették a táskákat, amelyeket – miután megkaptak – azonnal elkezdték kibontani.
Abigél hozzátette, „a színes ceruzák és a kariókák is nagyon tetszenek”. Az édesanya elmondta, nem számítottak az adományra, de nagyon hálásak érte, hiszen nagyban megkönnyíti az iskolakezdést.
Fotó: Sándor Csilla
Csíkcsicsóban Minus Annamária családja részesült tanszeradományban, ahol három testvér, egy ötödik osztályos fiú, illetve egy harmadik osztályos és egy előkészítős lány készül az iskolakezdésre. Érkezésünkkor csak a kisfiú volt otthon, tőle tudjuk, hogy édesapja külföldön dolgozik, de így is szerény körülmények között élnek, ezért nagyon jól jött az adomány. Minus Ákos egyébként a táskának és a füzeteknek örült leginkább. Csíkszentimrén egy hatgyerekes családot látogattak meg munkatársaink, ebből hárman már felnőttek és munkába álltak, hárman azonban még iskolába járnak. Érkezéskor a kisgyerekek sajnos nem voltak otthon, így Ravasz Tímea, a nagyobb lánytestvér fogadta a csomagokat. Mint kiderült, édesapjuk meghalt, így édesanyjuk egyedül neveli őket, ezért nagyon jól jön minden segítség. Biztosított, hogy mindennek nagyon fog örülni a két fiú és a kislány, és szívből köszönte az adományt.
További adományokat kaptak még a csatószegi, csíkmadarasi, csíkmindszenti és gyimesfelsőloki családok.
Fotó: Tamás Attila
Adományok számokban
Az akció szeptember hatodikán zárult, addig 544 különböző típusú füzet, 35 darab tolltartó, 23 darab táska, 18 szett karióka, 12 darab ceruzaszett, 33 darab színesceruza-szett, 24 radír, 19 hegyző, 12 vízfesték, 39 tollkészlet, 8 tornazsák gyűlt össze. Ezenkívül ecseteket, óvodástáskákat, számolópálcikákat, ragasztókat, ollót, körzőt, borítékokat, színes lapokat, korrektorokat, füzetmatricákat, kifestős könyveket, ceruzatartót ajánlottak fel a rászoruló gyermekeknek. A fent említett tanszerek száma változott azóta, mert még további adományok érkeztek, ugyanakkor a Zenit Plusz Kft.-nél továbbra is előtérben tartják még a gyűjtődobozt, amelyek tartalmát majd további hátrányos helyzetű gyermekeknek, különböző iskoláknak szállítják ki kollégáink.
Tíz évvel ezelőtt orgonára gyűjtött a sepsiszentgyörgyi unitárius templom, két éve pedig új harang öntésének a szándékával indult meg adományokat szerezni Nagy István egyháztag. Az új harang a hétvégén megérkezett. Egy példaértékű gyűjtés rövid naplója.
Függetlenként szerezne parlamenti képviselői mandátumot a választásokon Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) nacionalista román szervezet vezetője.
Udvarhelyszékről hárman, Csík- és Gyergyószékről pedig ketten-ketten jelentkeznek parlamenti képviselőnek, míg a szenátori helyekre egy-egy személy tette le a jelentkezési iratcsomót mindegyik térségből.
Több akciót is szervezett a Hargita megyei rendőrség a tanévkezdés alkalmával a közbiztonság növelése céljával.
Ilyen tartósan forró nyarunk talán még soha nem volt, a sepsiszentgyörgyi strand nyári látogatottsága ehhez mérten nagy elégtételekre adott okot a működtető Rekreatív Rt.-nek – egészen addig, míg szezon közepén le nem kellett zárni a csúszdákat.
Több mint ötszáz hektárnyi kukoricaültetvényen okoztak kárt a medvék Hargita megyében, és a szám még nem végleges – közölte kedden Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Ismét lángra kapott nyolc hektáron a fás legelő a Gyergyóújfaluhoz tartozó Tekerőpatakon, hiába fékezték meg a tüzet egy nappal ezelőtt a tűzoltók. Jelenleg ismét a helyszínen folyik az oltás.
Kós András életmű-kiállítást hoz tető alá a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen. Kós Károly építész és író szobrászművészként hírnévre szert tevő fia 1914. november 4-én született Sztánán.
Felkerülhetnek a romániai kisvárosok is az Apple saját fejlesztésű térképére, a minap ugyanis éppen Csíkszeredát térképezte fel az Apple Maps járműve.
Tizennyolcadik alkalommal szólítja meg a családokat Románia legnagyobb hőlégballon-parádéja: szeptember utolsó hétvégéjén újra megtapasztalhatják a hőlégballonnal való repülés élményét a Maros megyei Nyárádköszvényesre látogatók.
szóljon hozzá!