Elhunyt Szabó K. Attila

Archív •  Fotó: Barabás Ákos

Archív

Fotó: Barabás Ákos

Elhunyt Szabó K. Attila, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum nyugalmazott tanára. Életének 81. évében, súlyos, de rövid betegség után halt meg.

Székelyhon

2018. május 13., 18:582018. május 13., 18:58

Szabó K. Attila 1937. augusztus 7-én született Székelyszenterzsébeten, a középiskolát a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1955-ben, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom, illetve pedagógia-lélektan szakára járt. Az egyetem után előbb rajoni könyvtáros volt Székelykeresztúron, majd szülőfalujának iskolájában kapott tanári kinevezést. Innen körzeti iskolaigazgatónak helyezték át Rugonfalvára, ahol nyolc évet töltött, de mindvégig betanított az 1–4. osztályban is, hogy folyamatában lássa a gyerekek fejlődését.

A Benedek Elek-iskolába 1972-ben versenyvizsgázott sikeresen, itt huszonhét évig tanított pedagógiát, lélektant és más szaktantárgyakat, illetve gyakorlatvezető tanár volt. 1999-es nyugdíjazása után is visszajárt tanítani szeretett iskolájába. 2004-ben hagyott fel a tanítással.

Szakterülete a tanítóképzés története volt, kutatómunkájának eredménye az Erdélyi tanító- és óvónőképzők történetéből című vaskos kötet. Szaklapokban is publikált.

A tavaly vele készített interjúnkban így vallott pedagógusi önmagáról a tanár úr. „Rugalmasnak és nyitottnak tartottam magam. Az előírt, kötelező tananyag mellé pluszba mindig beloptam ezt-azt. Ha a diákok rázni kezdték a kezüket, azt jelentette, elfáradtak, és jöhetett az énekszünet. Mindig megkérdeztem őket, hogy a tanuláson kívül mit csinálnak, próbáltam feléleszteni az érdeklődésüket más iránt is, mert tanárként én magam is olyan voltam. (…) Amikor utoljára csengettek ki, végiggondoltam a pályafutásomat, és kérdések formájában fogalmaztam meg, hogy milyen egy jó pedagógus, mi a feladata, és vajon jól teszi-e a dolgát vagy sem. Nehéz megítélni, hogy visszamenőleg vajon miként csinálnám, de mások a körülmények is. Én a szakommal és pályámmal is elégedett voltam, sosem bántam, hogy nem orvos vagy mérnök lettem.”

korábban írtuk

Pedagógiai eszmék az önálló Bolyai utolsó évfolyamából
Pedagógiai eszmék az önálló Bolyai utolsó évfolyamából

A tanítóképzés negyvennégy éven át volt a szívügye, megírta hattyúdalát, de nyugdíjasként sem tétlenkedik. Szabó K. Attilánál jártam, azaz Tillunál, ahogy diákjai a háta mögött hívták, s amiről persze neki is tudomása volt.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására

Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok