
Fotó: Veres Nándor
Vita nélkül fogadta el az önkormányzati képviselő-testület Csíkszereda 2021-es költségvetését kedden délután. A rendkívüli ülésen két új képviselő is letette a hivatali esküt, így ők is a testület tagjaivá váltak.
2021. április 20., 16:442021. április 20., 16:44
2021. április 20., 18:572021. április 20., 18:57
Két helyi önkormányzati képviselői tisztséget kellett betölteni Csíkszeredában, miután korábban Kálmán Dénes elhunyt, illetve Marius Țepelușt alprefektussá nevezték ki.
Utóbbi ebben a minőségében volt jelen a helyi költségvetés elfogadása érdekében összehívott keddi, rendkívüli tanácsülésen, ahol elmondta, közel tíz évet dolgozott a testületben és minden elfogadott határozattal a város javára törekedett.
Fotó: Veres Nándor
Sok sikert kívánt az új kollégáknak, egyúttal biztosította az önkormányzatot, hogy hivatalának ajtaja nyitva áll előttük, és bízik a jó együttműködésben.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Az idei költségvetésről elöljáróban Korodi Attila polgármester azt mondta, a beruházások mellett a közösségi élet építését tűzték célul, ennek megfelelően a különböző programok számára is több pénzt különítettek el. Emlékeztetett, hogy az országos költségvetés elfogadásának késlekedése miatt csak most, április vége felé lehet elfogadni a helyi büdzsét, amikor már közbeszerzési eljárásokat kellene folyatni és terveket készíteni.
Fotó: Veres Nándor
Működési költségekre, fenntartásra, különböző programokra a büdzsé 42 százalékát, azaz 101,8 millió lejt terveznek költeni.

Több olyan újdonságot tartalmaz Csíkszereda idei költségvetése, amelyekre eddig nem volt példa. Így félmillió lejt a lakosság, illetve civil szervezetek által meghatározott célokra költenek, egységes iskolai ösztöndíjrendszer készül, támogatják a hegyimentőket, és több pénzt kapnak a kulturális intézmények.
Miután a testület elfogadta a tervezetet, arról is szavaztak a képviselők, hogy öt éves időszakra fogják kiszervezni versenytárgyalás során a városi közvilágítási szolgáltatást.
Fotó: Veres Nándor
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
1 hozzászólás