
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Súlyos közúti baleset történt Segesvár mellett vasárnap éjjel, egy húszéves segesvári sofőr életét vesztette, a másik jármű vezetője pedig életveszélyes állapotban került kórházba. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
2020. május 11., 11:382020. május 11., 11:38
2020. május 11., 12:102020. május 11., 12:10
Egy Brassó felől Marosvásárhely irányába közlekedő teherautó és egy mikrobusz ütközött egymásnak Segesvár mellett hétfőn, röviddel éjfél után. A rendőrségi jelentés szerint a teherautó sofőrje, egy Ilfov megyei, 33 éves személy elvesztette uralmát a jármű fölött egy kanyarban, ahol nem lassított, ezért átsodródott a másik sávra, ahol egy gépjárműnek ütközött, amelyet egy segesvári húszéves sofőr vezetett. A segesvári tűzoltók mentették ki a beszorult sofőröket a járművekből.
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
A 33 éves kamionsofőrt egy SMURD-egység életveszélyes állapotban szállította kórházba, a másik jármű húszéves sofőrje a helyszínen életét vesztette – áll a rendőrségi jelentésben. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.