
Fotó: Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület
Öt személyt értek tetten, négyet pedig egyértelműen be tudtak azonosítani a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE) tagjai azok közül, aki az elmúlt napokban kiélezett acéldarabokat kalapáltak bele a kitermelés érdekében előre kibélyegzett fákba.
2019. december 28., 10:292019. december 28., 10:29
Mint az egyesület vezetőségétől megtudtuk, korábban azt hitték, hogy csak egyvalaki „szegeli meg” a fákat a Hargitán, de a napokban megdöbbenéssel tapasztalták, hogy
Az egyesület tagjai azonnal értesítették a rendőrséget a történtekről, és – fényképek birtokában –feljelentést is tettek az elkövetők ellen. Később a hatóságokkal közösen mentek ki a helyszínre, ahová egy fémdetektort is vittek magukkal. A vizsgálatok során összesen harminckilenc fában találtak fémdarabokat.
Fotó: Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület
„Eddig csak szegeket találtunk a kibélyegzett vagy éppen kitermelt farönkökben, amelyek maximum a láncfűrészekben és cirkulalapokban tehetnek kárt. Most viszont jóval veszélyesebb lett a helyzet, hiszen
– fejezte ki aggodalmát az egyesület vezetőségének egyik tagja.
Korábban hatósági feljelentésekkel, csapdák kihelyezésével, illetve egy őrház felgyújtásával, valamint fák megszegelésével igyekeztek egyesek meggátolni az SZKE által végzett hargitai fakitermelést, amelyet egy széldöntéses részen végeznek. Céljuk nemcsak az, hogy mű- és tűzifát adhassanak a tagjaiknak, hanem ki szeretnék takarítani a területet, hogy ne betegedjen meg a környező erdő. A kivágott fák helyén facsemetéket terveznek ültetni a munka végeztével – ígérték.
Az SZKE vezetősége arra kéri a szentegyháziakat, hogy ne féljenek az elkövetőktől, hanem jelentsék a hatóságoknál vagy a szervezetnél, ha valami gyanúsat látnak, hiszen közös érdek az erdő megvédése. A közbirtokossági egyesület eddigi számításai szerint az elkövetők mintegy 90 köbméter faanyagban tettek kárt. A további károkozást megakadályozandó, vadkamerákkal figyelik a helyszínt.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
2 hozzászólás