
Illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Eladói munkára kötötték a legtöbb munkaszerződést 2016-ban Hargita megyében – derül ki a megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség adataiból.
2017. augusztus 11., 10:592017. augusztus 11., 10:59
Az intézmény igazgatója, Tiberiu Pănescu szerint a mesterségek rangsorát az eladói szakma vezeti, 2173 ilyen munkaszerződést kötöttek tavaly Hargita megyében – számol be az Agerpres.
– hívja fel a figyelmet a szakember.
Pănescu hozzátette, emellett 2323 szakképzetlen munkást alkalmaztak tavaly a megyében, többek között a készruhagyártás, a fakitermelés és fafeldolgozás terén.
Ami a tevékenységi területeket illeti, az első helyen a kereskedelem és a szolgáltatások állnak (több mint 5 ezer szerződés), ezt a közszféra (1592 munkaszerződés), a szállítás (1433 munkaszerződés), a faipar (1350 munkaszerződés), az egyéb iparágak és az építkezés (2500 munkaszerződés), illetve a közélelmezés (642 munkaszerződés) követi.
Az adatok kapcsán az igazgató kiemelte,
Pănescu szerint ugyanakkor az a tény, hogy a közszféra az élmezőnybe tartozik,
bár – tette hozzá – az ebben az ágazatban jegyzett munkaszerződések nagy száma azzal is magyarázható, hogy évente vizsgát hirdetnek a végleges, illetve helyettesítő tanári és tanítói helyekre, és a vizsgák nyomán minden évben új szerződések köttetnek.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!