
Útfelújítás Csíkpálfalva községben. Befejeznék. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Pályázni készül a Hargita megyei önkormányzat a Csíkdelnét Pálfalvával és Csomortánnal, illetve Csíkszeredával összekötő 123E jelzésű megyei út felújításának befejezésére európai uniós finanszírozásra.
2018. július 24., 22:322018. július 24., 22:32
Tekintettel arra, hogy az útszakasz érinti Pálfalva, valamint Csíkszereda adminisztrációs területét, ezért a pályázathoz szükséges egy közös megállapodás kötése az érintett önkormányzatokkal.
Csíkpálfalva község tanácsa is beleegyezését adta az partnerséghez. A pályázathoz és a beruházáshoz szükséges összegeket teljes mértékben a megyei önkormányzat állja.
Mint korábban már beszámoltunk róla az említett útszakasz felújítását tavaly ősszel kezdte el a csíkszeredai ING Service Kft., és idén novemberre kell befejezze.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
szóljon hozzá!