Együtt fejlődött a kántor a kórussal

A szervező csíkszenttamási egyházi kórus az idei felcsíki kórustalálkozón

A szervező csíkszenttamási egyházi kórus az idei felcsíki kórustalálkozón

Mindig megtalálják, hogy mivel motiválhatják egymást Csíkszenttamás Egyházi Kórusának tagjai, akik sokat segítettek Gábor Csaba kántornak is, amikor kezdőként munkába állt.

Szabó Kamilla-Mária

2017. december 09., 10:122017. december 09., 10:12

2017. november 27., 13:372017. november 27., 13:37

„Csíkszenttamáson mindig is volt egyházi kórus. Nézegettem az egyháztanácsi jegyzőkönyveket, s mindig amikor kántort kerestek, a feladatkörben benne volt a kórus vezetése is. A legidősebb emberek is azt mondják, hogy gyermekkorukban is működött már énekkar. A kántorok örökölték el egymástól, egyes régi tagok kimaradtak, de közben fiatalodott a kar. Én 2005 novemberétől vettem át ezt a feladatkört is” ‒ ismertette a jelenlegi csíkszenttamási egyházi énekkar előzményeit Gábor Csaba. A helyi kántor továbbá megjegyezte, ő is elődjétől vette át a csapatot, amelynek habár a fiatalok iskolaváltása miatt minden évben változik a létszáma, van egy középkorú és idősebb tagokból álló oszlopos magja.

Egy nagyobb nyári-őszi szünet után november végén kezdenek újra próbákat tartani, akkor körvonalazódik a létszám, de mint azt a kórusvezető elmondta,

az idei év folyamán 28-an énekeltek együtt.

A próbákat a fellépések előtt rendszeresítik, akkor hetente szólampróbákat és összpróbákat is tartanak. A közös munka rendszerint jó hangulatban telik, hiszen családtagok, szomszédok, rokonok énekelnek a karban. A létszám növelése is rendszerint úgy történik, hogy a tagok ajánlják, hívják az erre nyitottakat.

Lelkesítő sikerek

Gyakran emlegetett történetükként azt mesélte el a kántor, hogy egyik évben mikulás alkalmából írt egy személyre szabott verset a kóristáknak, az abban elhangzó frappáns, vicces sorokat sokszor hallja viszont a tagoktól. A jól sikerült éneklésekre is szívesen gondolnak vissza, illetve idén meglepetésként a kórustagok énekeltek a kántor esküvőjén, ami nemcsak az ifjú párnak volt szívmelengető élmény, hanem a kórustagoknak is ‒ akik nagyon igyekeztek jól teljesíteni, és várták a visszajelzést a szakembertől.

A kórus fellép az egyházi ünnepeken ‒ karácsony, húsvét, bérmálás ‒, a templom búcsúján, a kórustagok kortárstalálkozóját is szebbé teszik énekükkel, illetve rendszeres résztvevőik a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozónak. A gyakorlás mellett a próbákon megünneplik, megéneklik a névnaposokat, születésnaposokat, emellett pedig a kórustalálkozók után egy közös ebédet is tartanak, ahol a csapat megvitathatja élményeit, kikapcsolódhat ‒ részletezte a karvezető.

Munkájukat elsősorban a plébánia támogatja: biztosítja a találkozókra való utazás költségeit, s idén mivel egyházközségükben szervezték meg a felcsíki kórustalálkozót, a csoportképek előhívásának ellenértékét is állta ‒ avatott be a kántor. Kiemelte,

nagy munka volt a találkozót megszervezni, de a teljes faluközösség összefogott, hogy megvalósíthassák.

A kották fénymásolását egymás közt oldják meg, mikor a karvezető, mikor egy-egy kórustag vállalja a sokszorosítást. Székely ruhában énekelnek, és nem is gondolkodnak más fellépőruha készíttetésén.

Mint Gábor Csaba fogalmazott, az énekesek motivációját elsősorban saját maguk jelentik. Van hitük, és szeretik, amit csinálnak, szeretnek énekelni. Ő egy olyan közösséget vett át elődjétől, akik mindig megtalálták, hogy mivel bátoríthatják egymást.

Idézet
Engem is ők tanítottak be, hiszen teljesen zöldfülű kántorként kerültem ide. Szinte ők magyarázták, hogy mit hogyan kellene. Aztán együtt fejlődtünk tovább

‒ ismerte be. Megjegyezte, minden próbán arra törekednek, hogy elsősorban a közösséget formálják, hiszen szívből-lélekből teszik a dolgukat. Azt sem titkolta a karvezető, hogy vannak nehézségek is, például amikor kevesen tudnak részt venni a próbákon, de törekednek ezeket a helyzeteket megérteni, megoldani.

Az énekkar tagjai

Szoprán: Albert Emőke, Biró Szidónia, Bőjte Katalin, Katona Ibolya, Mákszem Magdolna, Márk Katalin, Sándor Mária, Sándor Rozália. Alt: Antal Ilona, Bőre Teréz, Ferencz Kinga, Ferencz Nóra, Gyenge Orsolya, Guzrány Aranka, Guzrány Cecilia, Márton Jolán. Tenor: Albert Attila, Albert Loránd, Biró Levente, Bőjte László, Oláh Szabolcs, Sándor Péter. Basszus: Biró Alpár, Biró Ferenc, Molnár László, Molnár József, Kozma Gerő, Guzrány Endre.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért
2025. július 07., hétfő

Drónokat is bevetnek a környezetkárosítók ellen

Speciális drónokat kaptak a környezetőrség megyei kirendeltségei, hogy hatékonyabban tudják felderíteni a környezetkárosító tevékenységeket. A lézeralapú távérzékelő rendszerrel és hőérzékelővel felszerelt drón Hargita megyébe is megérkezett.

Drónokat is bevetnek a környezetkárosítók ellen
2025. július 06., vasárnap

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet

Június végén megérkezett a mozik kínálatába a Brad Pitt főszereplésével készült F1, ami egy, a Formula-1 világában játszódó fikciós dráma, amit valós események ihlettek. Ajánló.

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet
2025. július 06., vasárnap

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét

Elutasítják és nem tartják hatékonynak a román kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetét – állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét
2025. július 06., vasárnap

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök

A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök
2025. július 06., vasárnap

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak.

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak
2025. július 06., vasárnap

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán
2025. július 06., vasárnap

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám
2025. július 06., vasárnap

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában

Mindössze öt megyét nem érint az országos kánikulariasztás, köztük Hargita és Kovászna megyét sem, de Maros megyére is csak elsőfokú hőségriasztás érvényes. Ezzel szemben Románia déli részén vörös jelzésű riadót fújnak az elviselhetetlen hőség miatt.

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában
2025. július 06., vasárnap

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van

Július 14-étől elérhető lesz az egészségügyi minisztérium honlapján egy online űrlap a kórházi étkeztetéssel kapcsolatos panaszok bejelentésére – közölte egy szombati Facebook-bejegyzésben Alexandru Rogobete tárcavezető.

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van