
Burghardt Judit kártalanítást szeretne, a kapott válaszok azonban nem biztatóak
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyi olvasónk édesapja 80 évvel ezelőtti befektetését szeretné visszaszerezni, illetve a családi háznak a katonaság általi használatáért és megrongálásáért kárpótlásban részesülni. Mint mondta, sem a polgármesteri hivataltól, sem a hadseregtől nem kapott megnyugtató választ.
2022. február 22., 12:552022. február 22., 12:55
2022. február 22., 13:242022. február 22., 13:24
Marosvásárhelyen az egykori Hangya Szövetkezet székházának felépítését segítette anyagilag Burghardt Judith, marosvásárhelyi olvasónk édesapja. Ahogy Judith elmondta lapunknak,
Fotó: Haáz Vince
„Édesapám azzal a megegyezéssel adta ezeket az összegeket, hogy visszatérítik majd neki. Később többször is kérte, de semmit nem kapott vissza” – magyarázta a Székelyhonnak a leszármazott, aki elmondta azt is, hogy
„Kérvényt nyújtottam be a városházán, iratokkal bizonyítottam az édesapám befektetését, de nem kaptam biztató választ. Azt javasolták, hogy kezdeményezzek bírósági eljárást” – tette hozzá.
Burghardt Judit egy másik kárpótlási igényéről is beszámolt lapunknak. Mint mondta, házukat,
Fotó: Haáz Vince
A családnak el kellett hagynia a házat, de négy év után visszatérhettek, miután a hadsereg kiköltözött belőle. Ám a négy év alatt olyan károkat okoztak, amit a család évtizedek alatt, csak jelentős anyagi áldozattal tudott helyreállítani. Burghardt Judit
Fotó: Haáz Vince
„Ott azt javasolták, kérjem itt Marosvásárhelyen az iratokat. De az itteni alakulatnak nincsenek levéltári iratai, így ők a polgármesteri hivatalhoz irányítottak, viszont ott sincs semmi amivel bizonyítani lehetne a négy év használatot” – ecsetelte Burghardt Judit, aki a védelmi minisztériumba is elküldte kérelmét, de onnan sem kapott pozitív választ. Illetve azt válaszolták, hogy
A Székelyhon megkeresésére Kincses Előd ügyvéd elmondta, sajnos már nincs is esély a kártalanításra, se a befektetésért, se a családi villa használatáért. „Minden követelés három év alatt elévül, most már nem érdemes ezzel foglalkozni” – válaszolta a jogász, hozzátéve, hogy a magyar államnak építették egykor a Hangya épületet, tehát tulajdonképpen a magyar államtól kellene kárpótlást kérnie.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
szóljon hozzá!