
Kihasználatlan épületrészben ütött ki a tűz Csíkcsicsóban. A lángok nem érintették a ház másik felét, amelyben a család lakik
Fotó: Gábos Albin
Viszonylag rövid időn belül sikerült eloltani egy csíkcsicsói lakóház tetőzetén keletkezett tüzet hétfőn délután. A középtízi lakóház tulajdonosa hóeltakarítás közben észlelte, hogy füst gomolyog ki a tetőzet alól. A tüzet ő maga kezdte el oltani, majd csatlakoztak a szomszédok is, csakhogy a tetőfólián terjedtek tovább a lángok, ezért riasztották a tűzoltóságot.
2018. november 19., 18:512018. november 19., 18:51
2018. november 19., 19:562018. november 19., 19:56
Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője lapunknak azt mondta, a helyszínre két bevetési járművel vonultak ki a hivatásos tűzoltók, a helyi önkéntes alakulat pedig egy járművel kapcsolódott be az oltásba. A ház tulajdonosa szerint viszonylag hamar megfékezték a lángokat. A tűz a lakóház hátsó felében keletkezett, feltehetően a kémény túlhevülése miatt. Mint a tulajdonos magyarázta,
Fotó: Gábos Albin
Az emeletes háznak ezt a részét nem használta a család, többnyire tárolóként funkcionált, fűrészport is tartottak ott, de szerencsére odáig nem terjedt a tűz – többek között szarufák égtek el, illetve részben tönkrement a pléhvel fedett tetőzet.
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
szóljon hozzá!