
Mindannyiuknak felejthetetlen a patakfalvi gyermekekkel töltött nap
Fotó: Barabás Ákos
Patakfalva ifjai évről-évre szorosabbra fűzik a testvérgyülekezeti kapcsolatot a magyarországi Bugyi és a hollandiai Ede fiataljaival.
2018. augusztus 19., 18:352018. augusztus 19., 18:35
Hétfőtől péntekig a főhadiszállás a parajdi Urbán Andor Református Konferenciaközpont volt. A keresztyén programokat kirándulások, sport- és szórakoztató tevékenységek egészítették ki. A közös nyelv az angol volt, ami intenzív nyelvi táborrá tette az együttlétet.
A napi bibliaórákon azt járták körbe, hogy milyen formában van alkalmuk megélni a kapcsolatot Istennel és embertársaikkal. Három tradicionális esten ki-ki a saját közösségére jellemző programot mutatott be, majd helyi finomságokkal kínálták meg társaikat.
Fotó: Barabás Ákos
A patakfalvi gyülekezet tíz éve támogatja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány felsősófalvi Remény Napközi Otthonát. Meglátogatták az ottani gyermekeket is. Gagyi Margit nevelő vezetésével műsorral fogadták a vendégeket, akik átadták a három gyülekezet ajándékait és ismerkedtek velük.
Fotó: Barabás Ákos
Hétvégén patakfalvi családoknál vendégeskedtek. Szombaton a harmincöt fiatal a helybéli gyermekekkel tartott közös programot, vasárnap pedig a falubéliekkel és segítőkkel vettek részt a hálaadó istentiszteleten és záró ebéden. Lovadi István bugyisi lelkész ízlelgeti a testvérgyülekezeti kapcsolatot, fél éve szolgál ott. Nehezen definiálható érzés számára Erdélyben lennie, igyekszik mindent magába szívni. A kis falvak üdítő színfoltok az uniformizálódó világban – itt az értékek megőrződnek. Az ifjúsági programot ritka lehetőségnek érzi, hiszen különböző kultúrából érkezettek találkoznak. A különbségek izgalmasak.
Fotó: Barabás Ákos
Geréb László patakfalvi református lelkipásztortól megtudtuk: tizenöt éve indították el a közös ifjúsági programot. A nyaranként más-más országban tartott táborozás a három gyülekezet közeledését is segíti. A „régi ifiből” ketten presbiterek Patakfalván: más szemmel látják a testvérgyülekezeti kapcsolatokat, ha már fiatalon bekapcsolódtak azok építésébe.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!