Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre felmérni sem lehet a mezőgazdasági károk mértékét

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Több százezer lejre rúg az áradások okozta kár az udvarhelyszéki községekben, noha ezeket a legtöbb helyen még nem tudták teljesen felmérni, ugyanis a mezőgazdasági területekről még nem vonult le a víz. Főként utakban és pallókban tettek kárt a kedd esti és szerdai áradások. A települések önkormányzatai az állami tartalékalapból kértek anyagi segítséget.

Széchely István

2018. március 18., 22:002018. március 18., 22:00

Az áradás által megrongált utak és pallók rendbetételére kért gyorssegélyt az államtól a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal, ahol még pénteken is csak részben tudták felmérni az áradás okozta károkat. A földeken még áll a víz, így

a mezőgazdasági károk mértékét még nem tudták megállapítani, de arra nem is remélnek pénzt, mert tapasztalatuk szerint azt nem szokták megtéríteni

– mondta el Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere. A községben több udvart is elöntött víz, és házakba is befolyt, Homoródszentpéteren egy családot ki is kellett menekíteni otthonából. Összesen tíz kilométernyi megyei és községi utat rongált meg a levonuló ár, de a település utcáiban is kárt tett, és pallókat gyengített meg, ezek helyreállítására a pénteken elvégzett kárfelmérést követően 385 ezer lejes gyorssegélyt kért a település önkormányzata.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Idézet
Ez az összes kár. Amit még nem tudunk, az, hogy a mezőgazdaságban mennyi kár van

– fogalmazott a községvezető. Tapasztalata szerint néhány hónapba, esetleg fél évbe telhet, amíg megkapják az állami segélyt az utak és pallók helyreállítására.

Hirdetés

Felmérték és jelentették az áradások okozta károkat Bögöz községben is. Ezek értéke mintegy 130 ezer lej: Mátisfalván erősen megrongálta az áradás az ősszel felújított kövezett utat, és Agyagfalván is hasonló kár keletkezett – tájékoztatott Farkas Mózes, Bögöz polgármestere. A községben több tíz hektárnyi termőföld is víz alá került a Nagy-Küküllő keddi áradása nyomán, de a belvíz még nem húzódott vissza.

Idézet
Nem kértünk másra pénzt, csak arra, ami látszik. Előbb le kell folynia a víznek a határról, addig nem tudunk kérni

– mondta a polgármester a mezőgazdasági károkkal kapcsolatban. Az utakra vonatkozó kárfelmérés eredményét már benyújtották a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalhoz és a sürgősségi esetek felügyelőségéhez, ezen a héten várják a megyeközpontból a kárfelmérő bizottságot, remélik, addigra a földekről is visszahúzódik a víz.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Homoródalmáson nem a Kis-Homoród patak, hanem a sok eső miatt megemelkedett talajvízszint okozott károkat múlt héten. Tikosi László polgármester elmondta, nagyon sok pince megtelt, és két udvart is elöntött a víz, de szerencsére nagyobb károk nem keletkeztek.

A talajvízszint viszont nem apad, két csoport napok óta járja a falut, hogy kiszivattyúzza a vizet az újra megtelő pincékből

– vázolta a helyzetet a településvezető, hozzáfűzve, hogy mintegy negyven hektárnyi szántó és más mezőgazdasági terület is víz alá került a kiadós keddi esőzések után. A faluban felmérték a károkat, a két elöntött udvar esetében értékmegjelölés nélkül beküldték a jelentést a prefektusi hivatalba, és várják a vízügyi igazgatóság, a sürgősségi esetek felügyelősége és a prefektusi hivatal szakembereiből álló megyei kárfelmérő bizottságot, amely majd döntést hoz a kártérítésről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
Hirdetés