
Elszálltak maguktól. Ellentétes mozgások a CSTIT-ben
Fotó: Pinti Attila
Káosz uralkodik a térségi ifjúsági szervezeteket összefogó Csík Terület Ifjúsági Tanácsnál (CSTIT), amelyet két különböző csapat is magáénak tekint. A konfliktus az elmúlt napokban éleződött ki, miután egyazon napon mindkét tábor gyűlést szervezett. Egyiken új elnököt is választottak, a másik fél szerint jogszerűtlenül. Utánajártunk, mi áll a háttérben.
2019. október 16., 14:482019. október 16., 14:48
2019. október 16., 14:492019. október 16., 14:49
Szövevényes helyzet alakult ki a Csík Terület Ifjúsági Tanácsánál (CSTIT): a szervezet két táborra szakadt. Egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokkal és cselekedetekkel borzolták a kedélyeket az elmúlt napokban.
Annyi biztos, hogy a szervezet két kommunikációs csatornája más-más kézben van: a weboldalukat az egyik, a Facebook-oldalukat pedig a másik tábor kezeli – legalábbis erről árulkodnak az ezeken nemrég megjelenő ellentmondásos bejegyzések.
A Csík Terület Ifjúsági Tanácsának Facebook-oldalán október 9-én kora reggel tették közzé azt a felhívást, amely szerint október 11-én, 19 órai kezdettel a Magtár Konferenciatermében tisztújító küldöttgyűlést tartanak. Ebben azt is megnevezték, hogy az elnöki tisztségre pályázók dokumentációjának beküldési határideje aznap 22 óra. Másnap újabb bejegyzésben közölték, hogy
Október 11-én aztán felgyorsultak az események. A CSTIT Facebook-oldalán újabb bejegyzést osztottak meg, amelyben úgy fogalmaztak: „sajnálatos módon, a CSTIT két volt vezetője teljesen alapszabályzat-ellenesen hívott össze küldöttgyűlést a mai napra 16 órai kezdettel Hargita Megye Tanácsa épületébe. Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni nektek, hogy egyetlen legitim CSTIT-elnökség van tisztségben (hiszen a megválasztott elnök lemondott), amely az alapszabályzat értelmében ma 19 órára a Magtár Konferenciatermébe hívta össze a tisztújító küldöttgyűlést.” Ennek ellenére
Ebben a szervezet hivatalosan bejegyzett elnöke, Kozma István (csíkszentsimoni polgármester) szavait idézik. Itt azt is érdemes megemlíteni, hogy a közlemény szerint Kozma valójában csak 2017. december 15-ig vezette a szervezetet, őt pedig Mákszem Hunor váltotta. Elnökségi tagoknak Tóth Emesét, Vízi Krisztinát, Cilip Árpádot és Kovács-Szécsi Attilát jelölték ki. A két évvel ezelőtt megszületett döntés azonban „nem öltött papírformát”, így a szervezet hivatalos okirataiban szereplő elnök továbbra is Kozma István maradt. Utóbbi a weboldalukon közzétett közleményben
A weboldalon továbbá arról is írtak, hogy az általuk 16 órától a megyei önkormányzatnál megtartott gyűlésen a küldöttek arról döntöttek, hogy a tisztújító küldöttgyűlést október 31-én szervezik meg. Ennek ellenére
A két felületen közzétett, egymásnak teljesen ellentmondó álláspont alapján nyilvánvaló, hogy
Az ellentmondások tisztázása érdekében mindkét felet megkerestük, előtte azonban érdemes néhány mondatban kitérni a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) állásfoglalására is az ügyben. Mint ebben fogalmaztak,
Azt is írták, hogy a MIÉRT mint az RMDSZ országos ifjúsági partnerszervezete, teljes mértékben szolidaritást vállal a CSTIT-vel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy „ez a tarthatatlan helyzet” lezáruljon.
– olvasható az állásfoglalásban. Ebből világosan látszik, hogy
A MIÉRT továbbá annak is hangot adott, hogy éppen ezért a másik tábort támogatja, azaz Kovács-Szécsi Attilát és csapatát (aki egyébként Tánczos Barna szenátor irodavezetője).
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a rendelkezésre álló információk szerint
Közülük a valójában még 2017-ben lemondott Kozma vezeti hivatalosan a szervezetet, így először őt kérdeztük a kialakult helyzetről. Mint mondta, már 2016-ban, amikor Csíkszentsimon polgármesterévé választották jelezte, hogy a továbbiakban nem kívánja betölteni a CSTIT elnöki tisztségét, mivel nem lenne elég ideje ezzel foglalkozni. „Belső körökben folytak az egyeztetések arról, hogy ki legyen a következő elnök, és hosszas egyeztetések után végül Mákszem Hunor, Csíkszenttamás alpolgármestere vállalta a feladatot. 2017 végén a térség fiataljai összegyűltek egy küldöttgyűlésen, amelyen megválasztották Mákszem Hunort elnökként, illetve Kovács-Szécsi Attilát, Vizi Krisztinát, Tóth Emesét és Cilip Árpádot alelnököknek. Közben ahogy telt-múlt az idő, idegeskedni kezdtem amiatt, hogy a bíróságon még nem jegyeztettük be az új vezetőséget. Ez végül nem is sikerült, elhúzódott az ügy egészen mostanáig.
– magyarázta Kozma. Hozzátette: meglátása szerint a másik fél nem tartotta be azokat a feltételeket, amelyeket az alapszabályzat szerint be kellett volna. Arról is beszélt, hogy a Kovács-Szécsiék által október 11-én este tartott gyűlésen nem volt meg a választáshoz szükséges kvórum, azaz a CSTIT tagszervezeteinek több mind fele biztosan nem volt jelen (50%+1 fő szükséges az érvényes szavazáshoz). Kozma azt is megerősítette, hogy
Másként látja a helyzetet Kovács-Szécsi Attila. Elmondása szerint Mákszem Hunor október 3-án nyújtotta be a lemondását elektronikus formában.
Ezt a döntést az elnökség kétharmados döntéssel elfogadta, majd hozzá is láttak közösen a küldöttgyűlés megszervezésének az alapszabályzatnak megfelelően. Utóbbi 16-os cikkelye ugyanis kimondja, hogy
Ennek Kovács-Szécsi szerint eleget is tettek, hiszen a tagszervezeteknek október 8-án küldték ki az értesítést a 11-én este tartandó közgyűlésről. Közben tudomásukra jutott, hogy a másik csoport is gyűlést hívott össze ugyanazon a napon egy korábbi időpontban. Ezt viszont Kovács-Szécsi szerint alapszabályzat-ellenesen hirdették meg, hiszen nem az elnökség, hanem két volt vezető, az egy héttel korábban lemondott elnök, illetve a még 2017-ben lejárt mandátumú másik elnök hívta össze. Arra is kitért, hogy
Az alapszabályzat szerint ugyanis az első összehívásnál valóban meg kell lennie az 50%+1 főnek az érvényes szavazáshoz, ám a másodikon már a jelenlévők többségi szavazata is elegendő. Így a 19 órai esemény után, 20.30-tól a jelenlévő elnökség újra összehívta a küldöttgyűlést,
A két egymást követő gyűlésen Oltean Csongor MIÉRT-elnök is jelen volt, illetve az országos szervezet jogi kabinetének és szabályzatfelügyelő bizottságának elnöke, Frunda Csenge is, hitelesítve az eseményeket. Ez azért fontos Kovács-Szécsi szerint, mivel a CSTIT a MIÉRT tagszervezete, és ezáltal kizárólag feléje tartozik elszámolással, az országos és a csíki területi RMDSZ irányába azonban nem.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
2 hozzászólás