
Fotó: Pethő Melánia
Az Erdélyi Magyar Ifjak által hetedik alkalommal megszervezett EMI-táborra augusztus 10–14. között kerül sor Gyergyószentmiklóson, a 3. kilométerkőnél levő Hétvirág Panzió területén. Az idei tábor mottója: Megszámláltattál. És híjával találtattál?
2011. július 14., 18:242011. július 14., 18:24
2011. július 14., 19:212011. július 14., 19:21
Soós Sándor táborszervező, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke elmondta, hogy jól haladnak a tábor szervezésével, sőt a koncertek szempontjából a végleges program már kialakult. Olyan fellépők lesznek többek között, mint Charlie, Kárpátia, Bikini, Ossián, Bojtorján vagy a Kalapács. Az előadókkal is megtörtént az egyeztetés. Idén is lesznek irodalmi előadások, sport kerekasztal-beszélgetések, történelmi jellegű előadás a rovásírásról. A magyar állampolgárság ügye, a szavazati jog is napirendre kerül, amiről olyan meghívottak értekeznek, akik ismerik, alakítják a törvényeket, és akiktől majd kérdezni is lehet – tette hozzá Soós Sándor.
Különböző tematikus sátrak is lesznek, ilyen a Kézműves-, Művész-, Keskeny út-, Film- és bor-, Szórványért és népesedés vagy a Gyerek sátor. Ezenkívül az Erdélyi Mentőcsoportnak is lesz idén egy sátra. A közelgő népszámlálás kiemelkedő szerepet kap, ezért a tavalyi Szórványért-sátrat kiegészítették a népesedés témájáról szóló előadásokkal. Ebben a sátorban olyan előadók értekeznek, mint Bajtai Erzsébet nagykövet, Beder Tibor földrajztanár, Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó László, a Gondviselés Segélyszervezet elnöke. A Keskeny út sátor a fesztivál nyugodt pontjaként helyet ad a vallásos előadásoknak és különböző beszélgetéseknek is. Az Erdélyi Mentőcsoport részéről inkább magyarországiak lesznek a meghívottak között, ilyen például Turi László, a speciális mentőcsoportoktól, valamint Kristóf Imre, a LEGOTT Mentőcsoport elnöke.
A napijegy 21 lejbe, az öt napra szóló jegy pedig 93 lejbe fog kerülni. Hét éves kor alatt a belépés ingyenes, valamint 14 éves kornál fiatalabbak csak a belépő felét kell kifizessék. A jegy lehetőséget ad az előadásokon, koncerteken való részvételre, valamint a sátrazásra is. Bővebb információért és részletes programért az érdeklődők ellátogathatnak a www.emitabor.hu/erdély internetes címre.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!