
Fotó: Darvas Gyöngyi
A Határtalanul! program keretében múlt héten egri középiskolás diákok látogattak a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolába.
2017. szeptember 19., 11:542017. szeptember 19., 11:54
A magyarországi diákok csütörtökön érkeztek és hétfőn távoztak Csíkszeredából. Darvas Gyöngyi, a Joannes Kájoni Szakközépiskola tanára elmondta, 30 diák érkezett az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnáziumból, őket két tanáruk, illetve az iskolaigazgatójuk is elkísérte.
– mesélte. A csíkszeredai iskola diákjai jövő év márciusában látogatnak Egerbe a Határtalanul! program keretében. Rozmán Éva, az egri tanintézet igazgatója szerint
Fotó: Darvas Gyöngyi
– mondta. A Joannes Kájoni Szakközépiskolából Cseke Zsuzsánna, Darvas Gyöngyi, illetve Ráduly Annamária pedagógusok fogadták az egri diákokat.
A programról
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!