
Kiszámíthatatlanabb a turisztikai idény, mint más években. Sokan csak az indulás előtti napokban mernek szállást foglalni
Fotó: Haáz Vince
A korlátozások lazítása, a járványhelyzet enyhülése és a nyáriasra forduló időjárás ellenére még nem lehet maximális fordulatszámú turizmusról beszélni a székelyföldi üdülőtelepüléseken. A foglalások száma ugyan növekszik, de a nyaralásra készülők közül sokan még mindig nem mernek előre tervezni, a szabadságuk megkezdése előtti napokban gondoskodnak szálláshelyükről.
2021. július 08., 11:302021. július 08., 11:30
„Félgőzzel beindult a turizmus, de még nem vagyunk azon a szinten, mint 2019-ben. Reménykedünk benne, hogy amint a rossz időjárás elmúlik, az idegenforgalom is fellendül Tusnádfürdőn” – fogalmazott megkeresésünkre Molnár Ákos, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület vezetője. Elmondása szerint
A tusnádfürdői szálláshelyeken a telítettség mértéke 20 és 60 százalék közt mozog, az üdülőtelepülés vonzerejét növeli az is, hogy nemrég megnyílt a wellnessközpont, ugyanakkor abban is bíznak, hogy ez majd a nyárias idő lejártával is forgalmat hoz a helyi panziókban. Molnár Ákos arról is tájékoztatott, hogy a járvány miatt a mintegy 10 százalékos részarányt jelentő külföldi turizmus teljesen megszűnt Tusnádfürdőn, de
Az utóbbi hetekben még egy átlagos tavaszi szezonban mérthez volt hasonló a foglalások száma Parajdon. Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a vendégfogadásból élők remélik, ennek az az oka, hogy idén kitolódott az érettséginek és a tanév végének az időpontja.
A turisztikai egyesület vezetője azt is a járványhelyzet számlájára írja, hogy a nyaralásra készülők nem mernek hosszú távra tervezni, sokan csak két, három nappal az indulás előtt foglalnak szállást, és a foglalások hossza is 3-4 napra rövidült a korábbi években megszokott 7-8 napos átlaghoz képest.
– mondta el sajnálkozva Moldován László. Parajdon egyébként
Kikapcsolódási lehetőségek tehát vannak, de az idegenforgalom mégsem indult be annyira, mint amennyire számítottak – jegyezte meg a turisztikai egyesület képviselője.
Amikor az időjárás engedi, jó a látogatottság Szovátán, ahol már majdnem két hete látogatható a Medve-tó is.
– tudtuk meg Bereczki Istvántól. A Szovátai Turisztikai Egyesület vezetője elmondta, Szovátán jelenleg nagyjából 70-80 százalékos a foglalások mértéke, és határozottan érződik a korlátozások lazításának a hatása. Abban reménykednek, hogy
Tapasztalata szerint azonban ilyen helyzet soha nem fordult még elő. Az üdülőtelepülés szálláshelyeit működtető vállalkozók bíznak benne, hogy az idei szezon kitart legalább addig, amíg nyitva tart a Medve-tó, egyelőre azonban még alig vannak szeptemberre foglalások. „Mindenki fél szerintem. Nem tudják, mi lesz akkor.
– emlékezett vissza Bereczki István.

Mobiltelefonon is tájékozódhatunk arról, hogy hova érdemes elmenni, mit érdemes megnézni a sós vizű Medve-tóról híres Szovátán. A Visit Sovata okostelefon-alkalmazást, a megjelenését követő pár órán belül sokan letöltötték.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!