Hirdetés
Hirdetés

Drasztikus mértékű pénzbírságokat ír elő az új oltástörvény-tervezet

Az immunizálás résztvevői mind büntethetővé válhatnak az előírások megszegése miatt

Az immunizálás résztvevői mind büntethetővé válhatnak az előírások megszegése miatt

Pénzbírságot kaphat a szülő, aki elutasítja a fertőző betegségek elleni védőoltások beadását gyerekének, az egészségügyi minisztérium időben be kell szerezze a vakcinákat – ezek a legfontosabb változások, amelyeket előír a kormány által elfogadott új oltástörvény-tervezet.

Széchely István

2017. augusztus 14., 18:092017. augusztus 14., 18:09

2017. augusztus 14., 18:152017. augusztus 14., 18:15

„Több fontos változás van. Egyrészt megfogalmazza egyértelműen, hogy kötelezőek bizonyos védőoltások, azok amelyek benne vannak az országos oltásprogramban. Tehát néhány fertőző betegség ellen kötelezővé teszi a védőoltást. Ez eddig nem volt egyértelműen megfogalmazva, az előírásokat úgy értelmezte mindenki, ahogy akarta” – fogalmazott a jelenlegi gyakorlatról és az új oltástörvény-tervezetről Tar Gyöngyi. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta,

eddig is büntethető volt a háziorvos, az iskolaorvos, a tanintézet, ha elmulasztották az immunizálást vagy befogadták a gyerekközösségbe a beoltatlan gyereket,

Hirdetés

ám Hargita megyében nem bírságoltak meg senkit, éppen azért, mert nem volt egyértelmű a vonatkozó törvény.

Hargita megyében jó az arány

Hargita megyében elenyésző azoknak a szülőknek a száma, akik visszautasítják a védőoltások beadását. Azok a gyerekek, akik nincsenek beoltva, többnyire hátrányos helyzetű közösségekben élnek és elsősorban a szülők gondatlansága miatt nem kapják meg a védőoltásokat. Jó a lakosság átoltottsági aránya, Hargita megye az országos átlag fölött áll e tekintetben – tájékoztatott Tar Gyöngyi.

Az új előírásban – amely csak a parlamenti elfogadás után léphet hatályba – az egyik legfontosabb változás az, hogy

a szülő ugyan továbbra is visszautasíthatja a védőoltások beadását gyerekének, ám ezt írásban kell megtegye, és amennyiben a gyereke megbetegszik vagy valamilyen egészségügyi következménye lesz a mulasztásnak, a szülő ellen büntetőjogi eljárás indulhat

– magyarázta Tar Gyöngyi. Amennyiben egy szülő vagy törvényes gyám elutasítja az immunizálást, kötelezően meg kell jelenjen egy bizottság előtt, ahol a védőoltás fontosságáról tájékoztatják. Ha ezt elmulasztja, pénzbírságot kaphat.

A második fontos változás, hogy a jogszabály-tervezetben meghatározták az állam felelősségét is:

az egészségügyi tárca köteles időben beszerezni a kötelező védőoltásokat, így büntethetővé válnak azok is, akik az oltóanyaghiányért felelősek.

Tar Gyöngyi szerint ugyanakkor talán még ennél is lényegesebb az, hogy a szaktárcának kötelezően gondoskodnia kell egy egyéves biztonsági oltóanyag-tartalékról.

Az új előírás értelmében az összes érintett büntethető, aki a kötelező védőoltások beadásának elmulasztásáért felelős. Az immunizálást visszautasító szülő háromhavonta kell megjelenjen a védőoltás-bizottság előtt. Ha ezt nem teszi meg, 1000-től 2500 lejig terjedő pénzbírságot kaphat. A törvénytervezet egyébként 500-tól 10 000 lejig terjedő pénzbüntetést ír elő az előírások megszegése esetére. A szülők mellett a háziorvosi rendelők, a kórházak, a gyermekvédelmi igazgatóságok és a tanintézetek is büntethetővé válnak, ha a törvény érvénybe lép.

Az oltóanyaghiány a probléma

A kötelező védőoltások beadása esetében eddig sem az volt a gond, hogy a szülők elutasítják vagy a háziorvosok elmulasztják értesíteni a szülőket, hanem az, hogy az egészségügyi minisztérium nem biztosította időben az oltóanyagokat.

„A legnagyobb problémánk az elmúlt tíz évben az oltóanyagoknak a hiánya volt” – nyomatékosította megkeresésünkre Soós Szabó Klára. A háziorvosok Hargita megyei szövetségének az elnöke arról tájékoztatott, hogy jelenleg is hiány van négy védőoltásból. Az újszülött-osztályokon nincs hepatitis B elleni védőoltás, de a háziorvosi rendelőkben a várandós nőknek ajánlott tetanusz elleni emlékeztető védőoltást sem tudják beadni, mert nincs, és hiány van a 14 éves serdülőknek beadandó torokgyík és tetanusz elleni vakcinából is, akárcsak a torokgyík, tetanusz, szamárköhögés és járványos gyermekbénulás elleni kombinált oltóanyagból. A vonatkozó törvényt elsősorban az egészségügyi minisztérium nem tartotta be eddig sem, a következményekért is a szaktárca kell vállalja a felelősséget – summázott a háziorvosi szövetség megyei elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés