Működőképessé tehetők a háromszéki állatpiacok

Több kilométert kell utazzanak a háromszéki gazdák, ha tehenet, lovat vagy disznót akarnak vásárolni vagy eladni, mert Kovászna megyében nem működnek az állatpiacok. Az állategészségügyi igazgatóság vezetője szerint kisebb beruházássál meg lehetne nyitni a két éve bezárt piacokat.

Rákosi Katalin

2012. február 10., 17:012012. február 10., 17:01

„Kisebb beruházással eleget lehet tenni a követelményeknek, biztosítani a szabályos működéshez elengedhetetlen körülményeket, de addig, amíg a legalapvetőbb feltételek sincsenek adva, zárva maradnak a háromszéki állatpiacok” – mondta el a Székelyhonnak dr. Sikó Barabási Sándor. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője szerint elsődleges követelmény, hogy a terület legyen bekerítve, szükséges egy mosdó és egy irodarész számítógéppel és internetes kapcsolattal az állatok pontos nyilvántartása végett.

„A vásárban csak fülszámmal ellátott állatokat lehet eladni vagy vásárolni. Az állatvásárokat az önkormányzatok szervezték, Kézdivásárhelyen egy magáncég is próbálkozott, egy ideig működött a piac, de bezárták” – mondta Sikó.

A főállatorvos szerint az állattenyésztők egyesülete, vagy közbirtokosság is felvállalhatná a vásárok számára megfelelő terület kialakítását, berendezését. Öt évvel ezelőtt Háromszéken minden városban tartottak állatvásár, de az EU-s követelményeknek egyik sem felelt meg, ezért ezek működését felfüggesztették. Azóta a háromszéki gazdák a környező megyékben szervezett állatvásárokat látogatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
2026. június 10., szerda

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene

Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene
2026. június 10., szerda

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn

Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés