Közös összefogás eredménye, hogy Domokos Géza szobra is a Mikes–Szentkereszti-kúria kertjét díszíti, II. Rákóczi Ferenc fejedelem, Mikes Kelemen és Csutak Vilmos szobra mellett. A 2007-ben elhunyt író, politikus szobrát szombaton leplezték le Zágonban.
2011. augusztus 28., 19:002011. augusztus 28., 19:00
2011. augusztus 28., 20:302011. augusztus 28., 20:30
Számos érdeklődő és közéleti személyiség, politikus jelent meg szombaton Zágonban, ahol az idei falunapok keretében leplezték le Domokos Géza mellszobrát – áll a Kovászna megyei tanács sajtóirodája által kiadott közleményben. Borbély László miniszter ünnepi beszédében elsősorban felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy Zágon egy különleges hely, amelyet őseink hagytak örökül, és erre a vidékre vigyáznunk kell. „Az ünnepséget megelőző estén újra fellapoztam Domokos Géza néhány könyvét, hiszen ez az igazi hagyatéka, és rá kellett ébrednem újból, mennyire fantasztikus ember volt, mennyi mindent adott nekünk” – folytatta felszólását Borbély László, hozzátéve, hogy ma is komolyan át kell gondolnunk, mekkora történelmi értéket is hagyott ránk az író-politikus.
„Bölcsességével, megfontoltságával képes volt a lehető legjobban irányítani az erdélyi magyar politika fiatal képviselőit, a kilencvenes évek elejének zavaros politikai helyzetében, anélkül, hogy ez megalkuvást jelentette volna, és lépésről lépésre a lelkekben hordozott vágyakat, célokat érvényesíteni tudta. Domokos Géza, az az ember volt, aki mindig az első vonalban volt, nem szeretett soha félreállni, mindig kitartott a felvállaltak mellett, még olyankor is, amikor kevesen tartottak ki mellette. És neki lett igaza” – idézte fel az egykori szövetségi elnökkel kapcsolatosan Borbély László.
A tárcavezető ugyanakkor rámutatott, nem volt véletlen, hogy Domokos Géza szavai mindenki számára jó tanácsként szolgáltak, még a román közösség tagjai számára is. „Ezért kell megőriznünk úgy az ő hagyatékát, illetve vigyáznunk kell mindazokra, akik ilyen üzenetet tudnak megfogalmazni. „Számomra Domokos Géza mindenkor az az ember lesz, aki miatt most itt állhatok önök előtt, és aki mind nekem, mind kollégáimnak átadta azokat a morális értékeket, melyekről nem szabad lemondanunk” – fogalmazott a miniszter. Domokos Géza életének másik alapvető üzenete, hogy ne csüggedjünk. A magyarság történetében számtalan nehéz időszak volt, és a jelen pillanatban is nehéz időket élünk, de „azért vagyunk ott, hogy a mindenkori román hatalom érezze az erőnket, és ebben szükségünk van mindenki segítségére, hiszen csakis ezzel a hátérrel lehet Bukarestben hatékonyan fellépni az igazunk érvényesítése végett. Mert nem alkuszunk” – zárta felszólalását a tárcavezető.
„Az író-politikus hitvallása az volt, hogy intézményeket kell létrehozni, megtartani és működtetni. Az ő nevéhez fűződik a Kriterion Kiadó jó pár éves működtetése, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapítása, amelynek első elnöke is volt. Domokos Géza szellemi emberként mindvégig az értelmes cselekvés, az értelmes lét lehetőségét kereste, hogyan lehet cselekedni a magyarságért, a társadalomért, és a történelem csapdái között a közösség számára előnyöket formálni” – mutatott rá ünnepi felszólalásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A megyei önkormányzat vezetője rámutatott, hogy Domokos Géza legfőbb hagyatéka, az üzenet, hogy nekünk is folyamatosan építkeznünk kell, nehéz időkben is, intézményeket, szellemi műhelyeket kell létrehozni. Ehhez kapcsolódóan Tamás Sándor emlékeztetett, hogy ennek a hagyatéknak a szellemében több megyei intézmény, illetve a csíkszeredai Kriterion Alapítvány összefogásával jött létre a Domokos Géza emlékszoba. „Idén is közös erővel felállítottuk az író-politikus emlékére és az iránta érzett feltétlen tisztelet jeleként Domokos Géza szobrát” – tette hozzá Tamás Sándor.
Végül Tamás Sándor rámutatott, hogy bár nem szó szerint fogalmazta meg a fejedelmi intelmet, de Domokos Géza is ennek szellemében tevékenykedett. „Ez az intelem kell lebegjen a ma élők, és a közösségért dolgozók szeme előtt is” – zárta gondolatai a megyei elöljáró. Az ünnepi felszólalók sorát Balázs Imre, zágoni katolikus plébános zárta, majd Incze Sándor, nyugalmazott református esperessel és Hagiu Nicolae, helyi ortodox pappal közösen megáldották és megszentelték Domokos Géza szobrát. Az ünnepség utolsó momentuma a kegyelet koszorúinak elhelyezése volt a vendégek és meghívottak részéről.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!