Díjazással egybekötött megyei tanácsülés

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Hargita Megyei Tanács csütörtökön megtartott ülésén az oktatási intézmények javítása és az építéstörténelmi műemlékek védelmének kérdése játszotta a főszerepet, ugyanakkor több településnek irányoztak elő pénzt a megye tartalékalapjából.

Létai Tibor

2011. október 19., 20:572011. október 19., 20:57

2011. október 19., 21:172011. október 19., 21:17

Az ülést megelőzően ünnepélyes keretek között több díjat is átadtak neves személyiségeknek. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke Hűségdíjjal tüntette ki Romfeld Mária Magdolnát, a megyei tanács helyi közigazgatási vezérigazgatóságának vezetőjét, Birta Antal vagyongazdálkodási igazgatót, illetve Egyed Árpád megyei főjegyzőt közéleti tevékenységükért. Ugyanakkor Hargita megyéért nyújtott alkotói munkájukért Kájoni-díjjal tüntette ki Albert-Homonnai Márton, Tövissi Zsolt, Bogos Ernő, Köllő Miklós, Korodi Szabolcs, Szikszai László, Máthé Zoltán építészeket. Elhangzott: Hargita Megye Tanácsa honorálni szeretné a megye lakosságáért kifejtett tevékenységet, ezért az áldozatos munkát díjakkal méltatja és ösztönzi azon személyek esetében, akik legkevesebb 15 éve dolgoznak, kiemelkedő eredményeket érve el ezen a területen.

A tartalékalapból több település önkormányzatának szavaztak meg pénzt. A siménfalvi Marosi Gergely iskola javítására 25 000 lejt, a székelymuzsnai általános iskola javítására ötezer lejt, a csíkszenttamási napközi megerősítésére 36 000 lejt, a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola megerősítésére 20 000 lejt, a gyergyócsomafalvi Csalóka óvoda javítására 20 000 lejt, a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola felújítására 15 000 lejt, illetve a gyergyóvárhegyi Miron Cristea iskolaközpontnak tűzifa vásárlására 15 000 lejt irányzott elő a megyei tanács. Szintén a tartalékalapból járult hozzá a Boldogfalva községi Patakfalva ivóvízrendszerének megépítéséhez tízezer lejjel, valamint a gyimesközéploki művelődési ház javításához 25 000 lejjel.

Ugyancsak kiemelt szerepet kapott a tanácsülésen az a lista, amely a június 30-i határidővel meghirdetett történelmi műemlékvédelmi program révén állt össze. A civil szervezetek által benyújtott 22 pályázat közül a megyei tanács szakemberei 17-nek ítéltek meg a támogatást. Elhangzott: főként templomok felújítására nyújtottak be pályázatokat, de a sikeres pályázatok között található a magántulajdonban levő lövétei ványoló is, ami biztató jel abból a szempontból, hogy a lakosság és a civil szervezetek kezdtek figyelni a népi építészeti kincs megőrzésére. Eredetileg kevesebb jelentkezőre számítottak, de látva a nagy érdeklődést, a kezdeti 225 ezer lejes költségvetést 252 ezer lejre emelték.

Az ivóvíz-szolgáltató rendszerek építése 300-nál kevesebb lakosú településeken nevű program keretében újabb technikai dokumentációkat fogadott el a megyei tanács, így jövő héten indul a mintegy 699 ezer lej összértékű munkálatsorozat, amely során kiépül Ábránfalva, Árvátfalva, Énlaka és Székelymuzsna vízellátó rendszere, illetve elkészül a firtosmartonosi rendszer második szakasza.

A továbbiakban a megye hulladékgazdálkodási stratégiája megvalósításának érdekében a megyei tanács betársult a helyi tanácsok által működtetett Eco-Csík Rt. tulajdonosai közé. A társulás indoklásaként Borboly Csaba elmondta. a nem szakszerű lerakók bezárása mindannyiunk érdeke ugyanúgy, mint a hulladékkezelés jövőbeli megvalósítása. Ezt célszerű helyi tulajdonban levő vállalatokkal biztosítani, hiszen nem elhanyagolható a szolgáltatás ára sem. Az árak kedvező szinten tartása a lakosság érdekeit szolgálja, és ez leginkább a helyi tanácsok tulajdonában levő vállalattal szavatolható.

A megyei döntéshozó testület elfogadta azt a határozatot is, amely révén elkezdődhet a felújítási munkálat a 136A jelzésű megyei úton Etéd központjától Maros megye határa felé, másfél kilométeres szakaszon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés