Fotó: VIBE Fesztivál
Amikor 2017-ben elindult a VIBE Fesztivál, egyértelműen diákrendezvényként tekintettek rá. Egy friss, lendületes kezdeményezés volt, amelyet egyetemi diákszervezetek álmodtak meg, és ahol az első érdeklődők többsége középiskolás, friss érettségiző vagy egyetemista volt.
2025. május 26., 09:202025. május 26., 09:20
Alig néhány év alatt az esemény Erdély legnagyobb magyar fesztiváljává nőtte ki magát, amelyet ma már Európa fesztiváltérképén is jegyeznek. A fejlődés üteme nemcsak a programban, hanem a közönség összetételében is jól érzékelhető.
Míg a kezdetekben a látogatók átlagéletkora körülbelül 20 év volt, mára ez 24,7 évre nőtt. Ez az adat nem becslés: a chipes beléptetőrendszernek köszönhetően pontosan látható, kik alkotják a közönséget. A számok azt mutatják, hogy egy generáció a VIBE-bal együtt nőtt fel, és hűséges maradt hozzá.
Fotó: VIBE Fesztivál
Akik az első kiadásokon még sátorral érkeztek a Maros-partra, ma már dolgoznak, vállalkoznak vagy gyereket nevelnek. Sokan közülük ma már családostul látogatják a fesztivált, hiszen itt tudnak igazán felszabadulni, és ezt az élményt szívesen megosztják szeretteikkel. A visszatérés oka nem pusztán a nosztalgia, hanem az a különleges hangulat, amely évről évre megteremti a VIBE-élményt.
A koncertek mellett a nappali programok is hangsúlyos szerepet kapnak. A VIBE Koli közéleti és kulturális témákat hoz közelebb a fesztiválozókhoz, a Fashion Cornerben fiatal tervezők mutatkozhatnak be. Kiemelt figyelmet kapnak az erdélyi feltörekvő zenészek is: számukra évről évre lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra. A fesztiválkényelmet olyan kiegészítő zónák szolgálják, mint a glamping – azok számára, akik egy hajnali lángostól vagy egy kényelmesebb szálláshelytől érzik teljesebbnek az élményt.
Tavaly a fesztivál történetében először a látogatók száma meghaladta a 100 ezret. Ez nem csupán egy mérföldkő, hanem annak a visszaigazolása is, hogy
Az elmúlt években egyre több román fiatal is felfedezte magának a VIBE-ot, és ezt az érdeklődést a programok kialakításakor is figyelembe veszik a szervezők. A fesztivál ugyanakkor továbbra is magyar rendezvényként határozza meg önmagát, elsősorban az erdélyi magyar közösséget szólítva meg. Ugyanakkor mindenkit szívesen lát, akit nem zavar, ha egy koncert magyarul szól, miközben a soron következő – román vagy nemzetközi – fellépőre vár.
Azoknak, akiknek fontos, mit visznek magukkal egy-egy este után – és kikkel osztották meg azt.
Hét év alatt egy diákrendezvényből százezres közösségi esemény vált. A cél továbbra is az, hogy legyen egy hely, ahol a Maros-parton újra összeérnek a történetek.
Fotó: VIBE Fesztivál
Ahogy a VIBE évről évre nőtt, úgy csatlakoztak mellé egyre komolyabb partnerek is – olyan vállalatok, amelyek értéket látnak a közösségépítésben és a fiatalokat megszólító, tartalmas fesztiválélményben.
2025-ben a főtámogatók között szerepel: SUPERBET, MOL, GLO, MVM, BCR, ZBOR
A kiemelt támogatók: E.ON, Gedeon Richter, URSUS
Intézményi partnerek: Maros Megye Tanácsa, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.
Jegyek és napijegyek: vibefestival.ro
(X – fizetett hirdetés)
Zsigmond Attila Emelt fővel című dokumentumfilmjének bemutatójára várják az érdeklődőket a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumba. Az eseményre október 24-én, pénteken 18 órától kerül sor.
A gyergyószentmiklósi Pro Art Galéria október 24-én, pénteken 18 órától kettős kiállításmegnyitóra várja az érdeklődőket.
A népi műveltség továbbörökítéséért dolgozókat jutalmazták idén a székelyföldi megyék vezetői. Az Orbán Balázs-díjak átadását a Székelyek – Örökölt vonások című kiállítás megnyitójával egy időben szervezték meg Sepsiszentgyörgyön.
A szezonálisan kiigazított adatok szerinti GDP-arányos költségvetési hiány az Európai Unióban az idei első negyedévi 2,8 százalékról 2,9 százalékra nőtt a második negyedévben, míg az euróövezetben 2,7 százalékon stagnált.
A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be kedden Cseke Attila tárcavezető.
Az Év Kiállítása 2025 díjjal tüntették ki a budapesti Néprajzi Múzeum, Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlatát. A díj átadására épp akkor került sor, amikor Sepsiszentgyörgyön Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a „hazaköltöző” díjazott tárlat.
Kedden délután 15:10-től ismét elindultak azok a járatok, amelyeket az országos vasúti infrastruktúra-kezelő társaság függesztett fel miután a személyszállításért felelős CFR Călători több mint 100 millió lejnyi tartozást halmozott fel felé.
Katonákkal, a hatóságok képviselőivel és más meghívottakkal közösen lőhettünk célba géppisztollyal kedden a Román Hadsereg Napja alkalmából a székelyudvarhelyi 385-ös Hunyadi János tüzérségi zászlóalj jóvoltából.
Egy 24 éves oltszemi férfit gyanúsítanak azzal, hogy késsel megszúrta saját 4 éves kislányát. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.
Gyergyóújfalu Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy október 22-én, szerdán 10 és 12 óra között szünetel az áramszolgáltatás a magasfeszültségű hálózaton végzett hibaelhárítás miatt.