
Többéves adóssághalmozás után fizetésképtelenségi eljárással mentenék meg a gyárat
Fotó: Farkas Antal
Fénykorában több ezren, mára már csak alig néhány százan dolgoznak a székelyudvarhelyi „Matricagyárban”, ugyanis a vállalatnak évek óta egyre csak nő a vesztesége. Az újratervezésről már többször szó esett, néhány napja a vállalat kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárást. A vezetőség szerint az intézkedésnek teljes újjászervezés lesz az eredménye.
2017. augusztus 10., 13:292017. augusztus 10., 13:29
2017. augusztus 10., 20:522017. augusztus 10., 20:52
Többéves veszteséges működés, megkésett fizetések és óriási adósságok felhalmozása után
Infografika: Bordi Tamás
A város nehézipari múltjának egyik legjelentősebb gyára 1975 óta működik, ám az utóbbi három évben veszteségei rohamosan nőttek. A supervizor.ro és a risco.ro portál adatai szerint 2014-ben
A helyzet már rég nem volt rózsás a Matrița Rt.-nél, a főrészvényes Verestóy Attila egy 2015-ös sajtótájékoztatón az átszervezés szükségességéről beszélt, mondván, a vállalat „kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel”.
A Matrița Rt. július 31-én kezdeményezte az általános fizetésképtelenségi eljárást. A supervizor.ro szerint a kérelmezési dosszié dokumentációjában arra hivatkoznak, hogy a
Az infodosar.ro portál szerint a Hargita megyei törvényszék augusztus elsején elfogadta a kérelmet, és fizetésképtelenségi gondnoknak a bukaresti Euro Insol Kft.-t nevezte ki. A jogi portál szerint az ügyben a következő tárgyalás október 12-én lesz.
Az alkalmazottak még nem tudják, mi lesz, a vezetőség szerint őket nem érinti a változás
Fotó: Farkas Antal
„Évek óta sokkal több a költség, mint a bevétel, és sorozatosan felgyűlt az adósságteher” – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak a jelenlegi állapotok okáról Verestóy Attila.
– magyarázta. Verestóy szerint a jelenlegi körülmények között „egy állandó és hosszú időn keresztül veszteséges termelést felelőtlenség lenne finanszírozni”. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy
Verestóy szerint ennek azért van jelentősége, mert eddig hiába termeltek, a bevételt a bank lefoglalta, így a gyár nem tudta finanszírozni a termelést, csak újabb bankkölcsönöket halmoztak fel. A fizetésképtelenségi eljárással a vezetőség megakadályozná, hogy még jobban eladósodjon a gyár.
„Át kell szervezni az egész vállalatot.
– fogalmazott Verestóy Attila. A jelenlegi helyzetről azt mondta, nem felszámolás, hanem reorganizációs eljárás zajlik, és az eljárási kérelmet azért nyújtották be, hogy a vállalat fizetőképességét helyreállítsák, mintsem hogy megszüntessék a gyár működését.
Mint mondta, több megrendelő is jelentkezett, amelyekkel a szerződések már előkészületben vannak. Arra számítanak, hogy ennek eredményeként
„Meg kell menteni” – szögezte le határozottan Verestóy. A főrészvényes bízik a sikerben, szerinte a vállalatvezetés gazdasági döntéseinek felügyeletével megbízott Euro Insol Kft. korábban már megmentett veszteséges cégeket. Példaként említette, hogy
„Ha nem is nagy sikertörténet, de remélem, hogy sikeres lesz a Matricagyár átalakítása is” – fogalmazott.
Újratervezik a vállalatot. A vezetőség szerint csak jobb lesz az alkalmazottaknak
Fotó: Farkas Antal
Hajdú Zoltán Győző, a Matrița Rt. adminisztrátora szerint optimális megoldás volt, hogy ők maguk kezdeményezzék a fizetésképtelenségi eljárást, hiszen így megakadályozták azt, hogy a hitelintézetek tegyék meg ezt. Az eljárásról egyelőre sok részletet nem tudott közölni, hiszen csak jövő héten érkezik meg a gyárhoz a vagyonfelügyelettel megbízott bukaresti cég, hogy kidolgozza az átszervezési programot.
„Az átszervezéssel van esély a megmaradásra” – mondta, hozzáfűzve, hogy ez nem fogja érinteni a vállalat 141 alkalmazottját, sőt még jobb körülmények között dolgozhatnak az elkövetkezőkben, hiszen már rendezték a munkabérek kifizetését, és új megbízásokat is szereznének a gyárnak.
A vállalat alkalmazottaitól is érdeklődtünk, hallottak-e az eljárásról, ám a délelőtti műszak végén a gyárból kifelé tartó megkérdezettek közül senki sem tudott az intézkedésről, csupán régebbi szóbeszédekből tudják, hogy korábban többször szó esett erről.
Negyvenkét éves múlt
Az 1975-ben alapított Matrica gyár háromezernél több alkalmazottja jobbára a belföldi vegyiparnak és gyógyszeriparnak gyártott alkatrészeket. A privatizáció után négy egységre szakadt. Először kivált belőle a Roseal, majd követte a Matplast, a Matform, és végül maradt a Matrița – közölte Gergely László, a Matrița Rt. igazgatója, amikor lapunk az egykori udvarhelyi nagyvállalatokról készített riportot Gyárak a múltból címmel.
A cég honlapján olvasható leírás szerint azzal a szándékkal alapították a vállalatot, hogy egyike legyen azon cégeknek, amelyek ellátják a romániai vegyi üzemek karbantartását és javítását, valamint az új beruházásokat. Gumifröccsöntéssel, vasöntéssel, fémmegmunkálással, kovácsolással, hőkezeléssel foglalkoznak. A honlapon közzétett jelentésekből kiderül, hogy az elmúlt években belföldi klienseik között volt a medgyesi, marosvásárhelyi és ploiești-i Romgaz, a bukaresti Petrom Rt., külföldre pedig az MFP Michelin Clermontnak, a németországi Konway & Nosinger Gastroline-nak, és a magyarországi Siemens Zrt.-nek is gyártottak.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!