Csíkszeredai tervek 2012-re

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala január 23-án, hétfőn délután a zsögödi kultúrházban, majd ezt követően a csíksomlyói községházán tájékoztatta a helybélieket az idei év költségvetés-tervezetéről.

Iochom Zsolt

2012. január 24., 10:472012. január 24., 10:47

2012. január 25., 10:062012. január 25., 10:06

Élénk volt az érdeklődés a csíksomlyói lakossági fórumon

A csíksomlyói községházán összegyűlt mintegy harminc érdeklődőnek elsőként Ráduly Róbert Kálmán polgármester számolt be a város pénzügyi helyzetéről, az erre az évre tervezett forrásairól és kiadásairól, a városvezetés terveiről.

A dübörgő gazdasági évek idején, 2006–2008 között a város jelentős többletet halmozott fel, 2010 végére ez az összeg 16 millió lejre rúgott. Ennek felét tavaly, a fennmaradt összeget pedig idén fogják beruházásokra fordítani. „Összesen 25 millió lejre tehető az az összeg, amit beruházásokra fordítunk 2012-ben” – ismertette a polgármester. Az idei tervek közül kiemelte a városközpont rehabilitációjának és korszerűsítésének folytatását, valamint a gimnázium felújítását.

„Fontos számunkra az is, hogy a hagyományos szimbólumainkat minél több helyre visszahelyezzük, újra láthatóvá tegyük” – hangsúlyozta az elöljáró, aki példaként említette a felújított gimnázium homlokzatára visszahelyezett magyar címert: „Ott volt 1911 óta, ahol most is van! A gimnázium északi szárnyát Csík Vármegye, központi részét a magyar kormány és a vármegye, míg a déli szárnyát a Katolikus Státus finanszírozta” – szögezte le Ráduly.

Szőke Domokos és Antal Attila alpolgármester, valamint Ráduly Róbert Kálmán polgármester

„Azt tervezzük, hogy a városközpontban is leütjük az alaphangot. Jó érzés elmenni Kolozsvárra, a Szent Mihály-templom mellé és találkozni a Mátyás-szoborral. Még akkor is, ha ilyen-olyan trágár szavakat írnak fel a hátára egy-egy forró tüntetéskor. De tudjuk, hogy rólunk szól az a szoborcsoport, amit Fadrusz János készített, és ettől úgy érezzük – bár egyre kevésbé igaz –, hogy Kolozsvár a miénk. Csíkszeredában is hasonló módon minél több helyen és minél hangsúlyosabban le kell ütni az alaphangot, hogy kik vannak itthon és ki Csíkszereda” – fogalmazott a polgármester. Ebből kifolyólag a felújítással egy időben Márton Áron-szoborcsoportot terveznek a Szabadság térre, ami végre méltó emlékművet állítana a boldog emlékű püspöknek.

A filmszínház épületét multifunkcionális létesítménnyé próbálják átalakítani, ami egy 250 férőhelyes színházat is képes befogadni, megfelelő kulisszákkal, minimális gépészettel. Ugyanakkor szeretnék elindítani a Nagy István Művészeti Líceum hiányzó multifunkcionális termének is az építését – hangzott el a fórumon. A legtőkeigényesebb beruházás az uszoda, amit már idén be akarnak fejezni. Ez 30 százalékos városi finanszírozással épül, ami 7 millió lejt tesz ki.

Kérdésben és kérésben sem volt hiány

A lakossági fórumon a jelenlévők több problémára is felhívták az elöljáró figyelmét. A közvilágításra, az áramkiesésekre, a bicikliutakon lévő oszlopokra és táblákra, valamint a kóbor kutyákra volt a legtöbb panasz.

A fórumsorozat január 24-én, kedden is folytatódik: 17 órától a városháza dísztermében, majd 19 órától a taplocai kultúrházban tájékoztatják az adófizető polgárokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
Hirdetés