
A megyei sürgősségi kórház C épülete. Elhúzódó beruházás. Archív
Fotó: Veres Nándor
Újratervezésre van szükség a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház C épülete felújításának befejezése érdekében. A tervek elkészítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött. A jelentős késésben levő munkálatok folytatásának első lépése következik.
2017. augusztus 13., 22:142017. augusztus 13., 22:14
Az elbírálást követően a bukaresti Studio Art Construct Kft.-t nyilvánították nyertesnek, amellyel pénteken írhatja alá a szerződést a kórház ügykezelését végző Hargita Megye Tanácsa, ha nem lesz fellebbezés a konkurens jelentkező részéről.
– jelezte érdeklődésünkre Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A megyei tanács egyébként többszöri alkalommal is meghirdette a közbeszerzést, legutóbb július 18-ig várták a tervező cégek jelentkezését.
A megyei tanács ügykezelésébe tartozó intézmény felújítása 2012 májusában kezdődött el, és tartalmazta a C épületszárny egy szinttel való bővítését, a jelenlegi műtők helyén egy nagyobb intenzív osztály és a főépületbe felköltöző szemészeti osztály helyének a kialakítását.
így a kórház bővítése az évek során jelentősen késett. És noha azóta többek között az épületrész falait a földszinttől a második emeletig megerősítették és egy új szintet is emeltek, továbbá sikerült kiépíteni a szellőztetőrendszert, illetve az intenzív osztályon is történtek beavatkozások, öt év alatt mindent egybevéve a beruházás 80 százalékát sikerült csak elvégezni.
A szellőztetőrendszer kiépítését és az intenzív osztályon történt beavatkozásokat leszámítva a megyei kórház bővítési munkálatai több mint két évig álltak, ennek oka, hogy hol a tervező, hol pedig a felújításban más illetékes személyek nem végezték a munkájukat, továbbá rossz felújítási terv készült – mutat rá a megyei tanács elnöke közleményében.
– számolt be Borboly.
Demeter Ferenc kórházmenedzser egy korábbi megkeresésünkkor megjegyezte, nagy szükség van a munkálatok befejezésére, és külön kiemelte az új műtőblokk kialakítását, mivel
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!