Viszontagságos mezőgazdasági év volt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nagyon nehéz esztendőt zárunk, sok erőfeszítést igényelt a gazdák részéről, hogy kultúráikkal elérjék a megfelelő terméshozamot – értékelte az idei mezőgazdasági évet Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a különböző viszontagságok közepette örvendetes, hogy a termést az eddigiekhez képest jobban és magasabb áron lehet értékesíteni, ez némiképp pótolja a vesztességeket.

Rédai Botond

2010. október 14., 16:362010. október 14., 16:36

2010. október 14., 16:452010. október 14., 16:45

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A burgonya esetében az utolsó hektárakon zajlik a betakarítás, a Hargita megyei átlagtermés viszont jóval alulmarad a tavalyihoz képest – magyarázta a szakember. Elmondása szerint, amint erről már többször beszámoltunk, ezt a nyári kedvezőtlen, a szokásosnál jóval csapadékosabb időjárás okozta. Így történhetett, hogy vannak olyan parcellák, ahol a betakarított mennyiség alig haladja meg a vetőmagszükségletet. Vannak viszont olyan részek is, ahol hektáronként a 30 ezer kilót is elérte a hozam. „A megyei átlagtermés 12 600 kg hektáronként, ez 30 százalékkal kisebb a tavalyhoz képest. A bevetett területek nagysága is csökkent idén mintegy tíz százalékkal” – számolt be az igazgató.

Kisebb termés, nagyobb árak

Az idei kisebb burgonyatermésnek viszont pozitív hozadéka is van. Mivel a környező országok krumplitermelését is megsínylette az időjárás, a hazai termés sokkal jobban értékesíthető – jelentette ki Török Jenő. Ez abban nyilvánul meg, hogy míg tavaly 45–55 bani között volt a felvásárlási ár, ez idén már 80 baniról indult, jelenleg pedig eléri az 1–1,10 lejt is. Az árszint év végéig pedig tovább növekedhet. Némileg hasonló, ám sokkal enyhébben jelentkező tendencia mutatkozik a gabonapiacon is.

Nehézkesen haladó őszi munkálatok

Az őszi búza a várható terület mintegy 50–55 százalékánál került a földbe – említette a mezőgazdasági igazgatóság vezetője. A számítások szerint a megművelt terület nagysága ez esetben is csökkenni fog, a legrosszabb forgatókönyv szerint lehet csak 8000 hektárt ér majd el a korábbi tízezerhez képest. A szakember kihangsúlyozta, ahol jelenleg kell szántani, a szárasság miatti göröngyösödés nehezíti a munkálatokat. Tulajdonképpen az történt, hogy a sok eső miatt a föld tömötté vált, az utóbbi időszak csapadékhiánya miatt pedig nehézkesség vált a magágy előkészítése.

Felemás termés kukoricából és cukorrépából

Török Jenő, a mezőgazdasági igazgatóság tájékoztatása szerint a cukorrépát is tönkretette a nyári időjárás, így ebből nem várható jó termés. Kukorica esetében viszont hektáronkénti 3300 kilogrammos a terméshozam, ez viszont jónak mondható. Míg előbbi kultúrából 338 hektárt, utóbbiból több mint kétezer hektárt ültettek be.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton