Vetélkedők és játékok a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Napokon

Számos programmal készül a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület az ifjúsági napokra.

Barabás Hajnal

2013. július 10., 19:052013. július 10., 19:05

„A szombati minifoci-bajnokságra több településről várunk csapatokat, a minifocitornával párhuzamosan tömegfutást is szervezünk 7,3 kilométeres távon, Csíkszentmiklós, Szépvíz, Borzsova és vissza Csíkszentmiklósra szakaszon, melyre bárki benevezhet, a résztvevőknek pedig kis meglepetésekkel készülünk” – árulta el András Róbert, az újjáalakult ifjúsági egyesület tagja.

A szombati főzőversenyen 8-10 csapat vesz részt, a nyerteseket délután egykor díjazzák. „Ezután mindent megeszünk, amit főztek, aki ott van, él és mozog mindenkit megkínálunk” – fogalmazott András. A főzőverseny után délután kettőtől pedig a terep-bicikliverseny veszi kezdetét, a táv 7,4 kilométer. „Az ifjúsági napok alatt szervezett vetélkedőkre, ügyességi versenyekre a 0743-169595-ös számon előre is be lehet jelentkezni, ezen a számon tájékoztatást is tudunk nyújtani az egész rendezvényről” – mondta Orbán Csaba, a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület alelnöke.

A rendezvény első napja bállal zárul, vasárnapra szintén több programmal várják az érdeklődőket, délután egy órától lesz a közbirtokosság udvarán míves bemutató élő népzenével, bolhapiac. Látványos lesz továbbá az íjászati bemutató, gyermekjátékok és délután három órától kezdődik majd a süteménykészítők versenye. Ugyanekkor tartják a kincskereső tájékozódási versenyt is. Vasárnap este a kétnapos ifjúsági nap táncházzal zárul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Csíkszeredában sorban állnak szavazni

Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.

Csíkszeredában sorban állnak szavazni
Csíkszeredában sorban állnak szavazni
2026. április 12., vasárnap

Csíkszeredában sorban állnak szavazni

Hirdetés
2026. április 12., vasárnap

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
2026. április 11., szombat

Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó Gyimesfelsőlokon: több mint hatszázan énekeltek együtt

Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.

Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó Gyimesfelsőlokon: több mint hatszázan énekeltek együtt
2026. április 11., szombat

Elejtett autókulccsal nyúlta le a járművet egy csíkszeredai fiatalember

Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.

Elejtett autókulccsal nyúlta le a járművet egy csíkszeredai fiatalember
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Forgalomból kivont autóval közlekedett, elkapták a rendőrök

Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.

Forgalomból kivont autóval közlekedett, elkapták a rendőrök
2026. április 11., szombat

Januárt idéző tavaszi fagy Csíkszeredában

Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.

Januárt idéző tavaszi fagy Csíkszeredában
2026. április 10., péntek

Lesodródott az útról egy fiatal sofőr Szépvíz közelében

Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.

Lesodródott az útról egy fiatal sofőr Szépvíz közelében
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
2026. április 09., csütörtök

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

2026. április 09., csütörtök

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt

Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés