
Fotó: Kristó Róbert
Változott a mezőgazdasági támogatások rendszere: idéntől azonos időszakban, egyetlen kéréssel igényelhetők az állattenyésztési és területalapú támogatások, emellett új támogatási formák is megjelentek. A változásokról Haschi Andrással, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség vezetőjével beszélgettünk.
2015. március 19., 18:582015. március 19., 18:58
„Teljesen új támogatási rendszer következik, ez nem azt jelenti, hogy újak lesznek a támogatási formák, azok megmaradnak, csak különböző finomításokkal, változtatásokkal” – indította beszélgetésünket Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője kifejtette, a támogatási rendszer esetében hétéves periódusokról beszélhetünk, a mostani változások a 2014-2020-as agrárpolitikai időszak későbbi, 2015-ös indulásának köszönhetők. Az új rendszer lényege, hogy az kapjon támogatást, aki ténylegesen gazdálkodik.
A ténylegesen gazdálkodóknak próbálják megkönnyíteni a munkájukat, emiatt tavaly már összevonták az állatok után járó támogatások kérelmezési időszakát, idén pedig az állattenyésztési és területalapú támogatásokra is egyazon időszakban tehetik le kérelmeiket az igénylők. Habár a cél az volt, hogy egyszerűsítsék a gazdák számára a papírmunkát, tavaly többen érkeztek úgy a hivatalba, hogy az alkalmazottakra bízták a megfelelő iratok kiválasztását – avatott be az igazgató. Hozzátette, amíg külön támogatási időszakok voltak, az embereknek volt idejük felkészülni mindegyikre, sajtóból, gazdálkodóktól, állatorvosoktól megtudni, hogy mi a teendőjük. Most azonban a papírok előkészítése jóval bonyolultabb számukra, bár a támogatás összértéke hasonló marad a korábbihoz, csak több forrásból érkezik.
Az már biztos, hogy május 15-ig fogadhatják el a kérelmeket, a leadás kezdésének időpontjáról még nincsenek pontos adatok. Előreláthatóan április 1-jétől fogadják majd a gazdákat, ami egy hónapos késést jelent – hiszen a korábbi években az igénylés időszaka március 1-jétől kezdődött. Mindeközben idén is több mint 30 ezer Hargita megyei gazdára számítanak, akiknek egy része földterülettel is rendelkezik és állatot is tart, másik részük pedig egyik vagy másikkal foglalkozik csak.
2015-től csak az kap támogatást, aki gazdálkodik, különbséget tesznek tehát földtulajdonosok és gazdálkodók között. Az Országos Vidékfejlesztési Program arra koncentrál, hogy a 30-60 hektáros gazdaságokat támogassa, ugyanis ezek azok, amelyek már el tudnak tartani egy családot – hangsúlyozta az intézményvezető. Kiemelte, ezt követően nem lehet majd a mesterségesen felosztott – ahol más-más családtag nevén, esetenként cégen szerepelnek az állatok és földek vagy azok egy része – gazdaságok után igényelni. Ez azt jelenti, hogy aki kérelmez, a területének megfelelő állatlétszámmal is kell rendelkeznie, tehát nem lehet a feleség állataival és a férj területeivel támogatásra számítani. Haschi azt javasolja, hogy azok a gazdák, akik igényelnének, de nincsenek egy néven állataik és területeik, már most keressék fel az APIA-t és rendezzék irataikat, a későbbi egyszerűbb ügyvitel érdekében. A fentiek alól nem kivételek a közbirtokosságok és egyesületek sem: idéntől, amelyeknek nincs állat a tulajdonukban, nem igényelhetnek legelők utáni támogatást.
Ezt követően a gazda életkora szerint is megkülönböztetik a támogatást igénylőket: itt elsősorban a fiatal gazdák részesülnek előnyben, főként, akik idősektől veszik át a gazdaságot. Ettől eltekintve továbbra is a területalapú támogatásra épül a rendszer, így a gazdák elsősorban az általuk megművelt földterületre hektáronként kapnak támogatást, amely mellett további plusz támogatást is kérhetnek. Igényelhető lesz például egy úgynevezett redisztributív támogatás, amelyet az első 30 hektár területre kapnak meg a gazdák, ez hektáronként 20-25 eurót jelent. Amennyiben az igénylő fiatal gazda, ő az alaptámogatás 25 százalékát is megkapja az első 60 hektárnyi földjére. Ez azt jelenti, hogy egy hetven hektárral rendelkező fiatal gazdálkodó kérheti a területalapú mellett a redisztributív támogatást 30 hektárra, illetve 60 hektárra megkapja a területalapú támogatás 25 százalékát is, lévén, hogy fiatal. „A nagyobb támogatás érdekében mesterségesen elosztott gazdaságok elveszítik a támogatásukat, ezért ne próbáljanak kiskapukat keresni a rendszerben\" – hívta fel mindenki figyelmét az igazgató.
Az új támogatási rendszer különbséget tesz a kis-, közepes és nagygazdaságok között. Kisgazdaságoknak számítanak azok, amelyek mindeddig legtöbb 1250 eurót kaptak támogatásként az APIA-tól, a hegyvidéki és agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokon kívül. A kisgazdaságok tulajdonosai a következő hat évben átalánytámogatást kapnak: az idei összeget utalják nekik 2020-ig, hiába bővíti esetleg az évek folyamán a gazdaságot. A gazda kötelessége mindössze az, hogy megművelje a földjeit. Hargita megyében több mint 20 ezren gazdálkodnak ebbe a kategóriába eső, legtöbb 5 hektáros területen, de többségük él a hegyvidéki és agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokkal is, így ők szigorúbb ellenőrzés alá esnek. A közepes, 1250 eurónál több támogatásban részesülőknek bizonyítaniuk kell, hogy aktív gazdák, ezért ellenőrizni fogják őket. Az 5 ezer eurónál több támogatást felvevők esetében pedig a támogatott könyvelési, adózási adatait is megvizsgálják, ellenőrzik, hogy kiderüljön, valóban mezőgazdasággal foglalkozik-e az illető – foglalta össze Haschi.
A területalapú támogatás további változásairól a Csíki Hírlap március 20-án, csütörtökön megjelenő számában lehet olvasni.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.
Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.
Betörés miatt négy férfit fogtak el Maroshévízen, miután egy helyi lakos bejelentette, hogy ismeretlenek törtek be az otthonába, és elvitték a kézitáskáját. A rendőrök rövid idő alatt azonosították a gyanúsítottakat, a lopott holmit pedig visszaszerezték.
szóljon hozzá!