
A csíkszeredai református egyházközség idén is megszervezi a vakációs bibliahetet az óvodás korú és elemi osztályos gyermekek számára.
2013. június 23., 16:382013. június 23., 16:38
2013. június 23., 18:342013. június 23., 18:34
Az egyhetes program témája Az időutazó. A foglalkozások során a bibliai időkbe visszarepülve keresik a választ jelenünkre és az utat az üdvösség felé. A bibliai történeteket jelenetek formájában dolgozzák fel és énektanulással mélyítik el. A gyerekek ugyanakkor kézműves foglalkozásokon, különböző játékokon, vetítéseken vehetnek részt, mindezek mellett sok meglepetés is vár a programokra látogatókra. A bibliahét a Petőfi utca 51. szám alatt található református imaházban zajlik hétfőtől szombatig naponta 10 és 13 óra között. A részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak. További információk Szatmári Szilárd lelkésznél igényelhetők a 0743–438163-as telefonszámon.
Az erdélyi és a királyhágómelléki egyházkerületekben immár hagyományossá vált rendezvényt egyébként a holland KOEN (Kinderwerk Oost Europa Netherland) Alapítvány segíti. A bibliahét célját az egyik munkafüzet így határozza meg: „Jó alkalom a bibliahét arra, hogy olyan gyermekekkel ismertessük meg az evangéliumot, akik még soha nem hallottak róla. Azon gyerekeknek, akik már találkoztak az evangéliummal, jó alkalom ez arra, hogy hívő társaikkal találkozzanak, így láthatják, hogy nincsenek egyedül.”
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!